Nép, morál, alkotmányosság

2016. december 07. 22:00

Az amerikai és európai balliberálisok világméretű acsarkodása nem meglepő. Amerikában korrekcióra szavaztak, a megmondóemberek kioktatásából elegük van.

2016. december 07. 22:00
Boros János
Magyar Idők

„Az amerikai és európai balliberálisok világméretű acsarkodása nem meglepő. Amerikában korrekcióra szavaztak, a megmondóemberek kioktatásából elegük van. Az evangéliumi alapokat az iskolai alapképzésből és az elterjedt amerikai önértelmezésből ismerik, hadd alakítsák maguk életmódjukat és gondolkodásukat. Demokráciájuk lényege, hogy nem félnek. Sem másoktól, sem maguktól.

A magyarországi, de még az európai liberális visszhang ugyan alig jut vissza az óceán túlsó partjára, de érdemes elgondolkodni azon, hogy például a honi liberálisok jelentős része az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaiból, azok gyerekeiből vagy holdudvarából került ki. Retorikájukkal támogatták a magyar vadkapitalizmus kialakulását, amelyben ők vagy egykori elvtársaik nyerők voltak. Hallottuk egyszer is, hogy az ellen emeltek volna szót, hogy volt példaképeik és szövetségeseik, a szovjet ifjúkommunisták és titkosszolgák kötelékeiből kerültek ki a legnagyobb és legveszélyesebb keleti oligarchák?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2016. december 08. 09:41
Előbb-utóbb a népeknek elegük lesz, csak kérdés, hogy még időben-e.
kispufi
2016. december 08. 08:59
miért tiltakoztak volna ellenük? velük intézték, őket szokták meg, róluk tudták, hogy nekik pont az ő mentalitásuk kell...
noMores
2016. december 08. 01:37
Egy újabb napi libsizés a Pártéletből. Szar lehet minden nap kijönni valami kormányseggnyaló-liberálisekéző cikkel. Milyen élete lehet ezeknek a szerencsétleneknek, miközben tudják, hogy a kutya nem olvassa őket, rég eladták a gerincüket kétfillérért. Hazamennek, mondják anyának: "Na, ma megint írtam egy flekk seggnyalósat meg egy másik libsizőset, a főnök elégedett volt." Ez a kormányközeli "újságírás" ma.
hajjaj
2016. december 07. 23:23
Az a különbség a jobbos értelmiségiek és a balos csótányok között, hogy az előbbiek nem akarnak senkit agyon taposni, míg az utóbbiak pedig állandóan abban reménykednek, hogy valaki majd jön és jégcsákánnyal elintézi az előbbieket. Közben nyüzsögnek, zabálnak, párzanak, petéznek és éneklik az internacionalét. Ja, meg álmodoznak, hogy milyen jó lett volna patkánynak születni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!