Hogyan segít a Kék Vonal az áldozattá váló gyerekeknek?

„Reményiné Csekeő Borbála 2012 óta a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. 

Mivel foglalkozik az alapítvány, kiknek és milyen eszközökkel segít?

A Kék Vonalat 1993-ban alapították gyermekvédelemben dolgozó szakemberek, azt az igényt felismerve, hogy sokszor nem találnak a gyerekek, fiatalok olyan fórumot, ahol segítséget kérhetnek, vagy egyszerűen csak elmondhatják mindazt, ami bántja őket, amiben egyedül érzik magukat. Missziónk azóta is változatlan: hisszük, hogy a gyerekeket meg kell hallgatni, ha bajba kerülnek, melléjük kell állni, segíteni kell őket; és támogatni kell a felnőtteket is abban, hogy erre képesek legyenek. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de nem mindig olyan könnyű a gyakorlatban.

Legrégebbi eszközünk a lelkisegély-szolgálat működtetése. Fontosnak tartjuk, hogy minél alacsonyabb küszöbbel legyünk elérhetőek. Ehhez jó csatorna a hívók számára ingyenes és anonim telefonvonal, a chatszoba és az online levelező felület. Célcsoport tekintetében is igyekszünk szélesre tárni az ajtókat. Megkereshetnek minket gyerekek, fiatal felnőttek és olyan hozzátartozók, illetve szakemberek, akik egy gyerek ügyében, érdekében szeretnének konzultálni. Bár a »gyermekkrízis« szóról sokan a veszélyhelyzetekre asszociálnak, mi úgy gondoljuk, nem érdemes megvárni a segítségkéréssel, amíg nagy a baj. Nagyon sokféle témával, sokféle helyzetből érkeznek megkeresések hozzánk. Nálunk nincs kis gond, nagy gond.

Azt üzenjük a gyereknek, ha valami rossz élmény ér, ha valamiben tanácstalan vagy, ha egyszerűen jólesne valamit megosztani vagy közösen gondolkodni, beszélj róla!

Mik a leggyakoribb kérdések vagy problémák, amelyek miatt Önökhöz fordulnak a gyerekek?

– A kortárs kapcsolatok. Évről–évre egyértelműen ez a legtöbbször előforduló kérdéskör. Ide értem az első párkapcsolati próbálkozásokat, a baráti körben jelenlévő konfliktusokat vagy a kortárs közösségekben betöltött szerepet. Megkeresőink közel fele a serdülő korosztályhoz tartozik. Ezekben az években különösen fontossá válnak a kortárs kapcsolatok.

Milyen kortárs konfliktusokban kérnek segítséget, és mi lehet ilyenkor a segítség?

Meglökött, tolakszik, elvette, lelökte, tönkretette, nem engedi... És az »ások« ilyenek, de a »bések« meg olyanok... A nagyfiúk elzavartak, a kislányok árulkodnak, és azt mondják, szalma, pedig én tudom, hogy széna…  Ahol több gyerek (több ember) van együtt, óhatatlanul adódnak ilyen helyzetek. Sokszor a pedagógus vagy a szülő nem jól méri fel, esetleg meg sem próbálja kideríteni, mennyire nagy a sérelem, a veszteség, mennyire fontos az ügy a konfliktusban lévőknek, és meg tudják-e oldani egyedül a problémájukat.

»Intézzétek el egymás közt!« – már kis ovisok is hallhatnak ilyet szülőtől, pedagógustól egyaránt.

Remek, ha a gyerekek el tudják rendezni a konfliktushelyzeteket egymás közt. De jogos elvárás ez? Megtanítottuk nekik az erőszakmentes, konstruktív konfliktusmegoldást? Látnak rá jó példákat? Van rá idő, tér, segítő protokoll? Ha nem boldogulnak egyedül, tudnak hová fordulni segítségért? 

Rengeteg telefonhívásunk szól felnőtt nézőpontból egyszerűnek tűnő helyzetekről, könnyen tisztázható félreértésekről, de a gyerekek többségének még tizenéves korban is segítség kell ahhoz, hogy átgondolja például, hogyan lehet egy félreértést tisztázni, egy hibát helyrehozni. Milyen helyzetben, milyen szavakkal kérjen bocsánatot, hogyan reagáljon, ha ő békülni akar, a másik nem. Néha nehezen értik meg a másik nézőpontját, nem gondolnak bele, milyen hatása lehet egy-egy szónak, tettnek.

Ahhoz, hogy ezek a dolgok beépüljenek, és jogos elvárás lehessen, hogy intézzék el egymás közt, először sok helyzetben kísérni kell őket, és sokat kell beszélgetni azokról a mindennapi szituációkról, amik a gyerek kapcsolati hálójában felmerülnek. Persze vannak olyan helyzetek is, ahol nincs szükség különösebb felnőtt beavatkozásra, »csak« a figyelmünkre, odafordulásunkra. Sokszor csak jólesik egy kicsit panaszkodni, jólesik a meghallgatás, megértés.”

(...)