Katherine Addison: A koboldcsászár

„Bár nem érheti szó a cselekményt, hiszen kellően izgalmas, még ha vannak is előre sejthető fordulatai, a regény savát-borsát Maia személyisége adja. Az, ahogy viszonyul mindahhoz, ami egyik napról a másikra rászakad. Küzdelme a hatalom buktatói ellen, erőfeszítései, hogy jóra használja mindezt, hogy építsen, jobbítson, hogy segítsen az alattvalóin, valamint kobold létére rendkívül emberséges lénye kivételessé teszi Maiát a fantasy irodalomban, és persze a valódi világban és történelemben sem nagyon lehetne hozzá foghatót találni.

Mégsem nevezném idealistának a regényt, egyszerűen csak pozitív a főhőse, és merészel olyan témákat behozni a fantasy irodalomba, mint a megkülönböztetés különféle formái, s ezekről úgy írni, hogy az olvasó azt érezze, lehet ezt jól is csinálni, lehet az előítéleteket, a lenézést, az értetlenségből és tudatlanságból fakadó ellenérzéseket máshogy is kezelni, mint szépen hangzó, ám üres szavakkal, elvekkel. Maia a cselekedetei által bizonyítja be, hogy méltó a tündék országának császári címére.

De nem Maia az egyetlen érdekes szereplő, a többieknek is megvan a maga egyénisége és jól kidolgozott motivációi. Az írónő az intrikákkal terhelt császári udvarban felbukkanó különféle karakterekkel mutatja meg, hogy nem minden fekete vagy fehér. Érdekes a két külön faj kultúrájának leírása is – a sötét bőrű koboldok egyértelműen a cigányok, az afro-amerikaiak vagy mondjuk hispánok fantasy-beli megfelelői, és az olvasó könnyen úgy érezheti, hogy az orrukat magasan hordó tündékkel szemben sokkal több szeretet és összetartás van bennük.”