Trump győzelem katolikus szemmel

2016. november 16. 13:51

Katolikusként szemlélve egy Trump elnökség perspektívája, a veszélyes hebehurgyaságával együtt is, mindenképpen elfogadhatóbb, mint az abortusz-főpapnő, Hillary Clinton, bal-progresszív korrupciós rekord kísérlete lett volna.

2016. november 16. 13:51

„Katolikusként szemlélve egy Trump elnökség perspektívája, a veszélyes hebehurgyaságával együtt is, mindenképpen elfogadhatóbb, mint az abortusz-főpapnő, Hillary Clinton, bal-progresszív korrupciós rekord kísérlete lett volna. Katolikusként Hillary választhatatlan: súlyos bűn abortusz-, gender-, és euthanáziapárti politikusokra szavazni, még akkor is, ha azok egyébként politikusként kiválóak - Hillary még az sem. Hillary kipróbált támogatója az úgynevezett late-term, vagyis 9. hónapig elvégezhető abortuszoknak.

Trump álláspontjai ellenben, minden Trumpot éljenző mítosz ellenére is, igazából ismeretlenek. A kampánya folyamán minden létező álláspontot meglebegtetett szinte minden kérdésben (kivétel a kereskedelem, ahol meg következetesen téved). Abortusz kérdésben például onnantól kezdve, hogy az abortuszokon áteső anyákat jogi szankciókkal kell sújtani (ez hallatlan; nem a nőket, hanem az orvosokat kéne szankcionálni, csak Trump nem ismeri az életpári gondolkodást), a véleményeinek a spektruma odáig terjed, hogy minden rendben van jelenleg (a late-term, 9. hónapos abortuszokkal együtt), és nem kéne még a törvényt sem megváltoztatni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

A transgender kérdésben, és a WC-k nemfüggetlen használatának kérdésében például Trump véleménye tökéletesen polkorrekt baloldali: szerinte ez nem probléma. Caitlyn (Bruce) Jenner, híres ex-férfisportoló, a szó minden értelmében, mert már kiöregedett a sportból, és most nőnek képzeli magát, látogatást is tett a nyáron a Trump-toronyban és a meglévő himbilimbije ellenére a női WC-t használta Trump engedélyével.

Trump jelenleg harmadik feleségét fogyasztja; nőcsábász, mások feleségeit elhódító macsó identitására büszke, a szexuális zaklatás vádak egy része ellene borítékolhatóan valós, és saját bevallása szerint sosem bánja bűneit.

Mindezek ellenére Trump magasan veri Hillaryt a válaszhatóság kérdésében – már ha valakinek muszáj volt választania. (Én egyik jelöltre se szavaztam volna). Ami Trumpot választhatóvá teszi katolikus szemmel, Hillaryval ellentétben, érdekes módon éppen az, hogy lehetetlenség tudni, hogy a híres médiasztár és üzletember milyen politikát fog csinálni. A republikánus törvényhozási többséggel karöltve, még akár jó elnök is lehet – noha katasztrofális is. Trumpnál legalább ez egy nyitott kérdés, míg Hillarynál nem volt az.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2017. január 22. 18:19
Abban vagyok biztos , hogy Trump jobb mint Clinton , s várjuk meg Trump elnöki tetteit .
Válasz erre
7
1
drkovax
2017. január 22. 18:19
Már nincs ilyen, mert Bush alatt betiltották, de Hillary egy feminista konferencián kiállt az újra engedélyeztetése mellett ...
Válasz erre
6
0
Neville
2017. január 22. 18:19
Az amerikai katolicizmus nagyon megosztott, sokkal durvább a törésvonal a liberális és a konzervatív ágak között, mint nálunk. A konzervatív Burke bíboros pl Trumpot támogatta, az egyházat szétverő libsik persze Soros matlrlában vannak, de ez nem meglepő...
Válasz erre
5
0
péterx
2017. január 22. 18:18
Trump akár a kisebbik rosszként is jobb , de talán még nem tudjuk eléggé függetleníteni magunkat a kampányban hallottaktól ahhoz , hogy méltányosak legyün vele szemben . A tényleges kormányzása alapján lehet majd igazán megtudni , hogy nemcsak Clintonhoz képest jobb , hanem jó választás volt őt elnöknek tenni .
Válasz erre
14
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!