Egyrészt adott egy nagyon kedves, könnyed varázslényes komédia, másrészt meg egy gyerekbántalmazással, faji indulatokkal, elfojtással, másság és ismeretlen elleni hisztériával teli, meglepően sötét fantasy-thriller.
„Nem rajongok a Bölcsek kövéért (mint sokaknak, nekem is az Azkabani fogoly volt az első, ami tetszett, azután álltam neki a könyveknek is), de az a maga mérsékeltebb tempójával jóval ügyesebb karakter- és világépítést vezényelt le. Amikor ott még Harryt, Ront, Hermionét, a tanárokat és a mágikus közeget ismertük meg, akkor itt már a harmadik tomboló CGI-bestia nyomában koslatunk New York utcáin (Göthe egyébként briliáns varázsmódszerrel találja meg az elszabadult állatokat, mármint, khm, szóval a megfelelő pillanatban véletlenül pont mindig szembejönnek vele… csak úgy, a bő hatmilliós város betondzsungelében). Harryről többet tudtunk a Bölcsek köve első negyed órája után, mint Göthéről a Legendás állatok végén, és ami még fontosabb: Harry abban a filmben (könyvben) változott, fejlődött, tanult valamit, Göthe viszont a stáblista után is ugyanaz, aki az első megjelenésekor. És hiába áll rendelkezésére Rowlingnak nagyobb játszótér, New York varázsvilága néhány üdítő kivételtől eltekintve (pl. egy Mos Eisley kantinra rímelő gengszterlebuj egy roppant szórakoztató Ron Perlman-cameóval) valahogy vizualitásában és ötleteiben is sokkal szürkébb, mint a vidéki Anglia Roxfortjáé.
Mindez a kapkodás nyilván annak is köszönhető, hogy a Bölcsek köve a tervezett folytatások ellenére önmagában is megállt a lábán, a Legendás állatok viszont már a 2010-es évek franchise-hisztériájának torzszülöttje: olyannyira kezét-lábát-nyakát törve rohan feldobni a labdákat az utódainak (kimondom: ezért nem kis részt a szuperhősök a felelősek), hogy néha csak egy elnyújtott expozíciónak tűnik az egész. Így pedig a HP-tól való tudatos távolodás sem csak pozitívum, hisz ez egyben közeledést is jelent a XXI. század átlagos, sematikus blockbustereihez, ami többek közt megnyilvánul még a várospusztító fináléban is (igen: New Yorkban megint utcák és épületek semmisülnek meg). De nem csak Rowling a ludas: David Yates, aki az addigra rendezésileg is szépen meglódult franchise-t szintekkel rugdosta vissza a Főnix rendjében (legutóbb pedig az új Tarzannal untatott), ezúttal is iparosmunkát végzett: profit, de lelketlent, fantáziátlant és laposat.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint soha nem fog létrejönni egy Orbán Viktor–Magyar Péter-vita.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
Az is kiderült, a magyar kereskedők mekkora részénél lehet kártyával fizetni.
A rendőrség megtette a megfelelő intézkedést az ügyben.
