Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Érdekes volt végignézni a civilizáció széthullását a biztos pusztulás árnyékában, főleg, hogy globális szemszög és több nézőpont helyett egyetlen főszereplőnk volt, aki egy teljesen jelentéktelen városban élt.
„A végsőkig elszánt ex-nyomozó és a zsákmányra éhes kisstílű tolvaj párosa tökéletes alapanyag lehetne egy akcióban gazdag, komédiával fűszerezett (és a végén persze kellőképpen heroikus) kalandregényhez, melyben bejárják a káoszba süllyedt világot (vagy legalábbis az Egyesült Államokat) és jól megmentik a Földet az aszteroidától (a kínaiak segítségével). Csakhogy ez nem ez a fajta történet, Winters földhözragadt realizmussal igyekszik ábrázolni az eseményeket, emberfeletti képességű akcióhősök nélkül. Ha valaki megsérül, nem megy csak úgy tovább, a szereplők ugyanúgy törnek és véreznek, mint te vagy én, Hank legfeljebb a céltudatosságával emelkedik ki a tömegből, és ez az, ami még mindig életben tartja.
Winters az összes karakterét elviszi a határig - az más kérdés, hogy ez többnyire nem az igazság, hanem a fizikai- és mentális tűrőképességük határa -, nincs ez másként most sem. De hogy el tudják-e fogadni, amit a határon túl találnak, esetleg már jóval korábban megtöri őket az élmény... ez jobb, ha a regényből derül ki.
Ezzel a résszel is meglepően gyorsan lehet haladni, Winters jó stílusban és gördülékenyen ír, amit a magyar fordítás sikerrel ad át. Az egyetlen hátránya ennek, hogy így túlságosan nyilvánvaló, hogy akár egy kötetben is kényelmesen elfért volna a történet és a trilógia-formátum tulajdonképpen fölösleges. Bár kétségtelenül jobban kézre áll egy kétszázhetven oldalas kötet, mint egy hatszáz oldalas, és így három ötletes borítót is nézegethetünk (itt nyilván a magyar kiadásra gondolok, a trilógia amerikai borítói többnyire eléggé fantáziátlanok). Ami pedig a második kötet végén felmerült kérdést illeti: volt néhány pont, ahol sikerült Wintersnek meglepnie, és a végkifejlet is kedvemre valóan bátor lett, így még szívesebben ajánlom a regényeket a krimi és a morális kérdések iránt fogékonyaknak.”