Multimorál

2016. november 07. 07:20

A Magyar Telekom és a magyar kormány olyan táncba kezdett, amelyből a multicég csak rosszul tud kijönni.

2016. november 07. 07:20
Pion István
Magyar Nemzet

„Bár nem meglepő, hogy egy multivállalat számára a morál és az etika nagyjából annyit jelent, mint egy oroszlánnak a húshagyó kedd, de azért még az üzletben is létezik a látszat fogalma: egy jól menő üzletember például ügyel arra, hogy rendezett legyen a háttere. Nos, ez a látszat szűnt meg mostanra teljesen, már ami a Telekom német anyacégét és magyar leányvállalatát illeti. Ugyanis a Magyar Telekom és a magyar kormány olyan táncba kezdett, amelyből a multicég csak rosszul tud kijönni. A táncra való felhívás az Origo hírportál – amely a telekommuniká­ciós cég tulajdona – esetével kezdődött, amikor is egy Lázár Jánossal foglalkozó cikk után elzavarták a főszerkesztőt, aztán ennek (is) tulajdoníthatóan a hírportált szépen lassan átszabták kormányközelivé. Aztán folytatódott ott, hogy a kormány nagy nyilvánosság előtt játszotta el, hogy nyomást gyakorol a piaci alapon működő Telekomra, amely felbontotta támogatói szerződését egy zenésszel annak vállalhatatlannak ítélt kijelentései miatt. Ma pedig már ott tartunk, hogy azt csinál a kormány ennek a német cégnek a magyar leány­vállalatával, amit csak akar. És ezt sem a leányvállalat, sem a német anyacég, sem Németország nem teszi szóvá, sőt, asszisztál hozzá, a magyar kormány pedig a bedarálás közepette is a keresztény-konzervatív idea megtestesítőjének képében tetszeleg.

(...)

De most képzeljenek el három halmazt, amelyek metszik egymást: az első halmazban van a Fidesz, a másodikban Ákos és rajongói, a harmadikban pedig a Telekom. A három halmaz közös része kiadja azt a halmazt, amelyben azok vannak, akik a Fidesz sugallatára szerződést bontottak a Telekommal, mert a telekommunikációs multi szerződést bontott Ákossal. Nos, mindenki más mellett a leginkább ők lettek hülyére véve – keresztényi szeretettel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. november 07. 18:40
s pion multim orál
rézoxid
2016. november 07. 18:22
"Ma pedig már ott tartunk, hogy azt csinál a kormány ennek a német cégnek a magyar leány­vállalatával, amit csak akar. És ezt sem a leányvállalat, sem a német anyacég, sem Németország nem teszi szóvá, sőt, asszisztál hozzá". Ez az ember még a végén el is hiszi amit ír.
mucsay
2016. november 07. 17:01
az ákos-rajongókat próbálod szembeállítani a kormánnyal? hehe deha már így diskurálunk, a saul fiába a rajk vitt be, vagy ment az magától is?
puszika
2016. november 07. 15:38
Ej Pistám! Örülök.Mert ha neked ez a legnagyobb gondod,akkor a boldog jövő elé nézünk. Valahogy meg kell dolgozni a pénzért! De így?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!