Trump már elfelejtette az emberek gondjait

„Első látásra és nagyon felszínesen azt lehetne mondani, hogy Trump győzelme a sznobok és parasztok valamint a tojásfejűek és a skacok közötti állandó küzdelem tragikus és világraszóló állomása ezennel – sajnos – pocsék amerikai rendezésben. Vagy éppenséggel a fehér huligánforradalom pillanatnyi győzelme. Más szavakkal, egyfajta népi-urbánus vita, illetve a városi iskolázott rétegek és a vidéki iskolázatlan rétegek, a fehér versus kék gallérosok osztályharca.

De ez az értelmezés – bár van benne egy fikarcnyi igazság – nem teljesen áll, az okok, mint rendszerint, jóval bonyolultabbak; értelmezésem természetesen csak ezek egy részére térhet ki. Arra, amire van némi rálátásom. Véleményem szerint Trump történelmi jelentőségű győzelmének okait – amelynek káros hatását szerintem mi magunk is hamarosan érezni fogjuk – két szinten lehetséges keresni.

Az egyik szint a globalizáció (post-fordista fordulat, deregularizáció, tőke- és tudásintenzív ágazatok előtérbe kerülése a hagyományos ipari ágazatokkal szemben, relokalizáció, vagyis a munka kiszervezése) és a gazdasági válság negatív hatásai környékén kell keresni. Az előbbi elvitte a hagyományos termelőipari munkahelyek jó részét, az utóbbi pedig nem csupán megélhetési gondokat okozott – ez a jóval kisebbik baj – hanem akut bizalmi és legitimációs válságot okozott. Mindenhol a világon! A politikai elitekbe vetett bizalom mértéke nagyon megroggyant, függetlenül attól, hogy országonként az milyen orientációjú, legyen az szocialista, liberális vagy konzervatív vezetés. Ez egy anómikus helyzetet teremtett, ami gyakorlatilag a rendszerellenes érzelmeket korbácsolja/korbácsolta fel, ami szabad teret engedett a lassan féktelenné váló populizmus, etnicista-demagóg és vallási-autochtonista, bezárkózó és valamiféle messianisztikus megváltást propagáló erőknek, mozgalmaknak, figuráknak.

Ennek a felfutó ágban lévő globális trendnek a szerves része Trump győzelme is, amit a kétpárti rendszerben normálisnak számító ingamozgás is (a két párt váltja egymást a hatalmon) segített. A Brexit is ennek a jelenség-csomónak tudható be, mint az év másik megrázkódtatása. S vigyázó szemeink Bécsre vessük, ahol megismétlik az elnökválasztást jövő hónapban. Amerika megfáradt a különböző háborúkban, ennek társadalmi költsége is ide adódik, de ezek csak közvetett okok.

Természetesen az elitek ezekre a kihívásokra a lehető legrosszabbul reagáltak, elvesztették – ha valaha volt is – közös hangjukat a választókkal, rosszul vagy sehogy sem kommunikálták a problémákat és azok lehetséges megoldásait (lásd a Brexit várható következményeit, vagy éppenséggel a hazai fizetéslevágások szükségességét 2010-ben, Obama a gazdasági növekedést, a geopolitikai kockázatokat), tehát nem teremtettek megfelelő fórumokat a széleskörű konstruktív társadalmi vitára, sajnos nem voltak képesek tematizálni a lényeges kérdéseket sem: a leszakadást, az egyenlőtlenségek növekedését, a lehetséges megoldásokat. Még egyszer, ez máig tartó, sőt erősödő legitimációs és bizalmi válságot generált (ez nem gazdasági természetű probléma, de annak egyenes és még súlyosabb következménye!), amibe Clinton is belebukott, ahogy egyébként Cameron is, és vélhetőleg Hollande is bele fog.”