Nagykoalíció?

2016. november 24. 11:42

És amennyiben a folyamatok nem változnak, és a baloldalon nem találnak igazi vezető egyéniséget, és a Jobbik sem tudja tovább növelni a szavazóbázisát, akkor bizony el kellene gondolkodni egy koalíció megalkotásán.

2016. november 24. 11:42
Odze György
Népszava

Sokan megírták már – én magam is -, hogy a politikában fontos az ideológia, a program, a kommunikáció, ám ma a legfontosabb egy hiteles vezető, aki mindezeket képes személyében a választóknak bemutatni. És ebben a tekintetben van előnye a Jobbiknak, amelyik már megtalálta saját miniszterelnök-jelöltjét. Ez az év gyakorlatilag úgy ment el, hogy a baloldali pártok semmit sem tudtak profitálni az ellenzéki lehetőségekből és nem tudtak találni egy markáns vezetőt. Tudom, hogy nagyon nehéz ma fogást találni a kormánypártokon, hiszen erős az összefogás az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom között, erős a kommunikációs nyomás, de hát a politika már csak ilyen, valamilyen módon meg kell találni a küzdelem hatékony formáját. Szemlátomást nem elég beszélni a korrupcióról, nem lég emlegetni Rogán Antalt, Vajnát és feleségét, meg Habony Árpádot sem, ennek hatása a közvélemény-kutatásokban a Fidesz népszerűségének arányán nem látszik.

És amennyiben a folyamatok nem változnak, és a baloldalon nem találnak igazi vezető egyéniséget, és a Jobbik sem tudja tovább növelni a szavazóbázisát, akkor bizony el kellene gondolkodni egy koalíció megalkotásán, még akkor is, ha itt kölcsönösen minden résztvevőnek engedményeket kellene tennie. Más remény ugyanis nem látszik az erősen bebetonozódott kormánypárt megbuktatására. Tudom, hogy ma szinte elképzelhetetlen az álláspontok közelítése a baloldal és a Jobbik között, nehéz lenne összeegyeztetni a pártok elképzeléseit, de talán nem lehetetlen. A baloldal ideológiája nehezen felismerhető, és a Jobbik is sokat engedett a radikalizmusából, nem is beszélve a régen még hangoztatott – valójában divatjamúlt – antikommunizmusából. Ha most nem is sikerülne a győzelem, akkor legalább a parlamenti arányok lennének kiegyensúlyozottabbak. A másik út ugyanis további négy év ellenzékben – bár úgy fest, vannak, akiknek ez kényelmes -, hogy aztán egy még reménytelenebb helyzet alakuljon ki. Arra ugyanis nem lehet számítani, hogy a Fidesz enged a nyomásból.

Egyszer a másik oldal is lehetne unortodox.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ANTITERRORISTA
2016. november 30. 18:35
NYILVÁNOS ÜZENET A TRIANONI ORSZÁGRABLÁSRÓL MEGEMLÉKEZŐ MAGYAROKNAK Olyan kormányoktól, amelyek ideengedik a talmudista terrorista izraelieket az izraeli cégek részére 2010. november 8-án liberalizált betelepüléssel, és beengedik a talmudista terrorista ukrán izraelitákat is a részükre most intézett vízummentességgel, értelmetlen a magyarok megmaradásához segítséget kérni. Ezek az izraeliták az ide született gyermekeik nevére felvásárolhatják egész hazánkat, az erre vonatkozóan 1910-ben közzétett 100 éves tervük betetőzéseként. Ehhez a magyarországi kormányok ivartalanítják és életrövidítik is a magyarokat, a magyar gyermekeket is. Lásd az EU-ajbcontrol-161129 mellékletben. Legfeljebb azért érdemes a kormánytól magyar védő cselekedetet kérni, hogy az is belássa, hogy hazaáruló fajirtó a kormány és az országgyűlési többség, aki ezt még nem vette észre, vagy ha látta is, nem hitte el. Az ügybeli egyéb intézkedéseinkről lásd a www.tejfalussy.com honlapi „MEHNAM / Terjesztendő anyagok"-at. TÚLÉLÉSI STRATÉGIA: MENTSÜK MEG A MAI MAGYARORSZÁGON ÉLŐ MAGYAROKAT: Egyénileg is kell védekezni a következőkkel! Háztartási desztillálóddal tisztítsd az ivóvized, pótold a konyhasót gyógyszerkönyvi tisztaságú konyhasóval vízarányosan, és kerüld a sok káliumot tartalmazó italok és ételek, zöldséglevek, Coca-Cola, szója stb. túlfogyasztását. Az optimális víz-, konyhasó- és kálium dózis étkezésnél is a gyógyító Ringer infúzió szerinti! A jogos védelemként leírtakért személyes felelősséget vállalva, a www.tejfalussy.com, s azon belül működő www.aquanet.fw.hu honlapon közzétett bizonyítékok alapján a kárelhárításhoz közzéteszi: Budapest, 2016. október 30.  (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc okl. vill. mérnök, hatásmérés tudományi szakértő oknyomozó, kárelhárító megoldást ajánló feltaláló (személyi szám:1-42015-0215, an.: Bartha Edit) Iratjel: nyilvanosuzenetatrianonmegemlekezoknek161130
Lanchaster
2016. november 26. 17:35
Tőke és Fasizmus jegyesek Minden külön értesítés helyett. (József Attila, 86 évvel ezelőtt )
GyulaTamas
2016. november 25. 13:11
Jól értem, a ballibbant megmondóember azt javasolja, hogy az egész ballibbant tábor álljon be Vona mögé. Gyönyörű.... Ezért megérte...
tango47
2016. november 25. 10:34
"...nehéz ma fogást találni a kormánypártokon, hiszen erős az összefogás az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom között..." Hol él a szerző? Én úgy látom, hogy ha egy ügynek egy mikronnyi politikai vonatkozása is van, A BÍRÓI ÍTÉLET BALLIBERÁLIS SZEMPONTOK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL SZÜLETIK. Elég talán a legutóbbi (Dopmen, vagy hogyhívják) ügyére utalnom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!