Ballib kesergő

2016. november 07. 07:32

Republikánus vagy demokrata, elefánt vagy szamár? Tök mindegy, ez csak valóságshow, de Trump valami teljesen mást akar csinálni. Meg tudja csinálni?

2016. november 07. 07:32

„Amerikában meg jöhet Trump! Nem az a baj vele, hogy bohóc, Reagan sem indult másnak. Még az sem gond, hogy republikánus. A baj, hogy szembemegy a mieinkkel, az establishmenttel. A két nagy párt örökös döntnökeivel, a bankokkal, a hadügyi, energia- és médialobbival, azokkal, akik eddig meghatározták Amerika működését. Republikánus vagy demokrata, elefánt vagy szamár? Tök mindegy, ez csak valóságshow, de Trump valami teljesen mást akar csinálni. Meg tudja csinálni? Elég, ha beszél erről, leleplezi a mindenható mainstreamet, a fősodort, a mi akaratunkat. De ha nem lesz elnök, a dzsinn már akkor is kikerült a palackból. Ha meg elnök lesz? Jézus, Allah és szentséges bankszámla…

Most mit csináljon a derék fővárosi ballib? Trumpnak mi nem fogunk kelleni. Nem azért, amit mondtunk róla, azt majd kibeszéljük, lenyaljuk. De Trump azt mondja, nem avatkozik be az európai belügyekbe sem! Jó, üzlettársaink és mentoraink maradnak a tengerentúlon, de ők Trumppal lesznek elfoglalva, Soros is költséget optimalizál majd rajtunk, már a Népszabira sem volt egy centje sem. Újabb köpönyegbűbáj? Putyin azonban nem felejt, sőt emlékezni akar.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Kihez menjünk akkor, kihez fohászkodjunk, ki fogja így majd a kezünket? Mit mondjunk, mit írjunk, miben és kiben higgyünk?

S ki véd meg a magyaroktól?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2016. november 07. 13:44
Máshol még az ellenzék is normálisabb, mint akik nekünk jutottak: Vasárnapi boltzárat javasolnak Szlovákiában 2016. november 7. 10:52 Betiltaná vagy szigorúbban korlátozná a boltok vasárnapi nyitvatartását a szlovák ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt. Anna Veresová és Richard Vasecka képviselők szerint a munkavállalóknak joguk van a szabad vasárnaphoz. Veresová szerint minden ötödik szlovák munkavállaló dolgozik vasárnap, ezzel európai viszonylatban vasárnaponként Szlovákiában dolgoznak a legtöbben, konkrétan a munkaviszonyban lévők 19,7 százalékáról van szó. Az európai uniós országok között az éjszakai műszakban dolgozók számát tekintve is élen jár az ország, ugyanis minden hatodik alkalmazott éjjel is dolgozik. „A horvátok gyakorlatilag nem ismerik az éjszakai műszakot, mindössze másfél százalékuk dolgozik éjjel” – állítja Veresová, aki arra is rámutatott, hogy Szlovákia a második helyet foglalja el a heti átlagos munkaidőt tekintve. „Az üzletek, a bankok számos európai országban zárva tartanak az ünnepek alatt. A vasárnapi nyitvatartást – a karácsony előtti időszakot kivéve – Norvégiában, Finnországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Svájcban és Ausztriában tiltják vagy korlátozzák” – mondta Veresová. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt az ezt megváltoztató törvénytervezet helyett először társadalmi vitát kezdeményez. Azt javasolják, hogy a boltok szombaton 20 órakor zárjanak be, és csak hétfőn 6 órakor nyissanak ki. A Robert Fico vezette Smer pártba tartozó Ján Richter munkaügyi miniszter nem zárkózik el a probléma megvitatásától, de a vitába be kell vonni a munkáltatókat és a szakszervezeteket. Azonban hozzátette: „A szlovák társadalom nem áll készen a vasárnapi boltzárra, és figyelembe kell venni a magyarországi tapasztalatokat is, ahol először bevezették, majd eltörölték.” Csehországban júniusban fogadták el a részleges boltzárra vonatkozó szigorítást, ennek folyományaként elsőként az október 28-i államünnepen (Csehszlovákia kikiáltásának napja) voltak zárva a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A Medián ügynökség felmérése alapján a csehek 65 százaléka támogatja a törvényt, mely szerint a legfőbb állami és egyházi ünnepeken zárva maradnak a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek. A cseh szakszervezetek 2005-től harcoltak a szigorításért, míg a gazdasági kamara a kieső bevételek miatt bírálja a döntést. MTI
Válasz erre
2
0
Antigoné
2016. november 07. 10:07
Valahogy úgyis kisakkozzák, hogy az őrült némber győzzön.
Válasz erre
8
2
quiet
2016. november 07. 07:47
Így van, a ballibnek ( mármint az annak nevezett valóságshownak :) tényleg csak Brüsszel marad. Nagyon kell ez az alkotmánymódosítás, nemsokára össztüzet kapunk.
Válasz erre
20
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!