A gonosz arcai

2016. november 25. 07:24

Megölhető-e minden terrorista, leváltható-e az összes diktátor?

2016. november 25. 07:24
László Dávid
Magyar Nemzet

„A »terroristavezér« csupán egy alak. A gonosz egy újabb, feketébe öltözött, villámló tekintetű, nagy szakállú arca. Egy rejtély, akiről ugyanaz az egy kép kering, mert többször nem mutatkozott a kamerák előtt. Talán szíriai és iraki harcosainak zöme sem látta még soha, az európai merénylők pedig biztosan nem. De erre nincs is szükség, hiszen ő nem egy Oszama bin Laden-féle hadvezér, aki csatába viszi a csapatait. Hanem maga a zászló, amely alatt gyülekeznek.

Mint egy fantom, eddig még mindig kicsúszott a rá vadászó kezek közül. Súlyosan megsebesült, de felépült sérüléseiből. Úgy hírlik, Szíria határvidékén, minden nap helyet változtatva, százötven családot élő pajzsként használva bujkál. Ki tudja, hány évig még, míg végül egy amerikai különleges alakulat vele is végez. Merthogy előbb-utóbb el fogják kapni, és ő is meg fog halni, abban biztosak lehetünk. A filmekből is megtanultuk: a gonosznak mindig vesznie kell. Ha már egyszer tudjuk a nevét, ismerjük és megfogtuk, többet nem eresztjük.

A kérdés csak az, hogy lebombázható-e a gonosz? Vagy mindig újabb és újabb arcot ölt (pontosabban újabbat adunk neki)? Megölhető-e minden terrorista, leváltható-e az összes diktátor? Vajon változik-e valami, ha Abu Bakr al-Bagdadit eltöröljük a föld színéről? Ha holnap meghalna, és »kitörne a béke« Irakban meg Szíriában, eltűnnének-e a szélsőségesek a világból? Nyilvánvalóan nem, de mi ismét megkapnánk a győzelem illúzióját. Ahogy Oszama bin Laden halálával is megkaptuk, és kétségtelenül változott is ezzel valami. Létrejött egy még szélsőségesebb, még pusztítóbb szörnyeteg, az Iszlám Állam. S ha legyőzzük őket? Mi következik utánuk?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Poszata
2016. november 25. 22:55
Dávid, túl bonyolult ez a gondolat. Fekete és fehér. Ez kell ide! :D
marko11
2016. november 25. 09:13
a szovjetunió összeomlása óta keresi a nyugat az új ellenséget kérdés tehát az, hogy leválthatók-e a hazug rendszerek? (és, ha leváltjuk, akkor nem rosszabb, hazugabb jön-e?)
cutcopy
2016. november 25. 08:57
Persze, a betegségedet se orvosold hiszen úgy is jön majd a következő..
Cassi
2016. november 25. 08:18
Amíg a megfelelő irányba lőnek a terroristák, addig minden rendben van, a végén meg odaszólnak neki telefonon a CIA-től, hogy "Abukám, a bulinak vége, gyere haza!".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!