A gonosz arcai

„A »terroristavezér« csupán egy alak. A gonosz egy újabb, feketébe öltözött, villámló tekintetű, nagy szakállú arca. Egy rejtély, akiről ugyanaz az egy kép kering, mert többször nem mutatkozott a kamerák előtt. Talán szíriai és iraki harcosainak zöme sem látta még soha, az európai merénylők pedig biztosan nem. De erre nincs is szükség, hiszen ő nem egy Oszama bin Laden-féle hadvezér, aki csatába viszi a csapatait. Hanem maga a zászló, amely alatt gyülekeznek.

Mint egy fantom, eddig még mindig kicsúszott a rá vadászó kezek közül. Súlyosan megsebesült, de felépült sérüléseiből. Úgy hírlik, Szíria határvidékén, minden nap helyet változtatva, százötven családot élő pajzsként használva bujkál. Ki tudja, hány évig még, míg végül egy amerikai különleges alakulat vele is végez. Merthogy előbb-utóbb el fogják kapni, és ő is meg fog halni, abban biztosak lehetünk. A filmekből is megtanultuk: a gonosznak mindig vesznie kell. Ha már egyszer tudjuk a nevét, ismerjük és megfogtuk, többet nem eresztjük.

A kérdés csak az, hogy lebombázható-e a gonosz? Vagy mindig újabb és újabb arcot ölt (pontosabban újabbat adunk neki)? Megölhető-e minden terrorista, leváltható-e az összes diktátor? Vajon változik-e valami, ha Abu Bakr al-Bagdadit eltöröljük a föld színéről? Ha holnap meghalna, és »kitörne a béke« Irakban meg Szíriában, eltűnnének-e a szélsőségesek a világból? Nyilvánvalóan nem, de mi ismét megkapnánk a győzelem illúzióját. Ahogy Oszama bin Laden halálával is megkaptuk, és kétségtelenül változott is ezzel valami. Létrejött egy még szélsőségesebb, még pusztítóbb szörnyeteg, az Iszlám Állam. S ha legyőzzük őket? Mi következik utánuk?”