Védhetetlen helyzetben az EU a CETA elfogadásával

„Ha ez a szabadkereskedelem annyira hasznos, mint azt a politikusok állítják, akkor miért tiltakoznak évek óta több millióan a kanadai és a transzatlanti egyezmények ellen Európában és az óceán túlpartján, és miért kellett titokban folytatni a tárgyalásokat?

A látszat, hogy a világot százvalahány kormány irányítja, valójában százvalahány óriáscég befolyása alatt áll. A kormányok, nemzetek feletti szervezetek és a globális üzleti hálózatok szorosan összefonódtak és ehhez a spontán létrejött koalícióhoz a világ médiumainak nagy része is hozzátartozik.

Nincs semmi összeesküvés, mindez a rendszer működésének logikájából következik. Marx Károly sok mindenben tévedett, de igaza volt a tőkekoncentráció törvényében, vagyis abban, hogy a piaci versenygazdaságban a sikeres szereplők megállíthatatlanul növekednek, felfalják egymást, végül gazdasági birodalmakat alkotnak, amelyekre már nem vonatkoznak a piac törvényei, hiszen ahol tehetik, ott ők diktálják a játékszabályokat, és céljaikat inkább piacon-kívüli, elsősorban politikai eszközökkel érik el.

Ennek következtében alakultak ki az országokhoz már nem köthető érdekeltségek, amelyek a világpiacot behálózzák. Központjaik többnyire Észak-Amerikában és Európában találhatók, és bár továbbra is a világgazdaság meghatározó tényezői, a feltörekvő országok piacain újabban osztozkodniuk kell egyre erősödő új versenytársakkal. Az észak-amerikai és európai multik szemében ez felértékelte a hazai piacokat, mert már csak itt tudnak terjeszkedni. Értelemszerűen az itteni kis- és közepes méretű vállalkozások rovására. Ezt szolgálja az észak-atlanti piacok teljes egybenyitása, és az üzleti nyereség útjában álló utolsó akadályok elhárítása, az úgynevezett »jogharmonizáció«.

Az új egyezmények nem a nemzetgazdaságok, hanem az európai és amerikai multik érdekeit szolgálják kisebb versenytársaik rovására, és mint mindjárt látni fogjuk, a társadalom alapvető érdekeinek sérelme árán is.

A frontvonal tehát nem Kanada, az USA, illetve az EU között, hanem a nemzetközi nagyvállalatok és a kisebb, nemzeti vállalkozások között húzódik?

A kereskedelem eddig is meglehetősen szabad volt a szóban forgó országok között. Az új megállapodás lényege az úgynevezett „jogharmonizáció". Remekül hangzik: jog és harmónia, mi kell ennél több? Valójában a szerződést kötő országok arra vállalnak kötelezettséget, hogy ha egy terméket vagy technológiai eljárást az egyik országban elfogadtak, azt a többi államban már nem kell engedélyeztetni. Az egyes országok környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, munka- és munkásvédelmi rendelkezései, egészségügyi előírásai között jelenleg számottevő különbségek vannak. Akadnak köztük szigorúbbak és engedékenyebbek. Ezentúl tehát azoknak a cégeknek, amelyek ezt megengedhetik maguknak, megéri majd, hogy termékeiket mindig abban az országban vezessék be először, ahol a határértékek a legmagasabbak, az előírások a legrugalmasabbak és a kormányzati tisztviselők a leginkább »megértőek« az üzleti érdekekkel szemben (mert van az a pénz). És ettől kezdve a többi aláíró ország elveszti a jogát, hogy saját, szigorúbb előírásait érvényesítse. Ez a jogharmonizáció: hogy lefelé nivellálunk, azaz a legfelelőtlenebb szabja mindenben a mértéket.”