Elitellenes Molotov-koktél

„Amerika (és a világ) ma új Roosevelt után kiált, hiszen a társadalom kettészakadása, középosztályi milliók megállíthatatlannak tűnő lecsúszása miatt a társadalmi frusztráció szintje veszedelmesen közelíti a harmincas években megélteket, miközben a politikai rendszer láthatón képtelen akár csak felismerni a problémákat, nemhogy hatékony megoldásokat kínálni rájuk, s főként azokat kivitelezni. És akkor robban be a képbe egy igazi outsider, aki a nyolc évvel ezelőtti Obamánál ezerszer nagyobb hangerővel üvölti bele az amerikai választók képébe, hogy ez így nem mehet tovább. Donald Trump messze áll a jól fésült, illedelmes, kisfiús Obamától; a politikai osztály etikettje, és mi tagadás, a jó modor szempontjából is szinte minősíthetetlen. Ámde megy előre, mint a tank, szilánkokra zúzza a régen szétzúzásra érett establishment republikánus oldalát, ráadásul megalázott ellenlábasainak többségét arra kényszerítve, hogy fogcsikorgatva, de beálljanak mögé. 

És a már-már reményüket vesztett választók felkapják a fejüket. Lehet, hogy ez a férfi egy nőfaló bunkó, de amit mond, az a szívük közepébe talál. És egyáltalán nem bolond beszéd, viszont nagyon is van benne rendszer. A gyárak harmadik világba való kitelepítése miatt szellemvárossá vált egykori autóipari centrumok munka nélküli melósai felkapják a fejüket a hírre, hogy ez a vagabund a detroiti gazdasági klubban elég merész volt az autóipar fejeseinek képébe vágni: ha bezárjátok az üzemeket, hogy Mexikóba vigyétek őket, 35 százalékos vámot vetek ki a visszahozott autóitokra, és senki sem veszi meg őket. 

Michael Moore, az Amerika elé oly találó görbe tükröket tartó filmrendező, aki ugyan demokrata szívére hallgatva éppen hogy Trump-ellenes kampányfilmet készített, megdöbbenve konstatálja Trump igazát: elképesztő ezt látni. Soha egyetlen politikus, sem republikánus, sem demokrata nem mondott ilyesmit ezeknek a vezetőknek, ami ellenben zene a Nagy-tavak menti államokban lakók fülei­nek. Ezért szeretik Trumpot a megalázott, elfelejtett, lecsúszott egykori középosztálybeli polgárok.…

Moore szókimondó empátiája valóban bámulatra méltó, hiszen más szempontból retteg Trump elnökké választásától, mert Trump az antitézise mindannak, amit ő a maga részéről az abortuszpárti, genderhívő, kisebbségpártoló, fegyvertartást szigorítani igyekvő, marihuánahasználatot liberalizáló demokratákban szeret. 

És itt az amerikai – és nem csak az amerikai – politikai rendszer alapparadoxonához jutottunk: a politikai látványszínházban fogcsikorgató küzdelmet mímelő, ámde a színfalak mögött a kemény anyagi és hatalmi kérdésekben pajtási egyetértésben éldegélő politikai elit a »divide et impera« elvét művészi tökélyre fejlesztve, kulturális-ideológiai természetű viszályokat szítva akadályozza meg, hogy az alapvetően azonos érdekű többség a gazdasági hatalmasokkal szemben, élve a demokrácia formális lehetőségeivel, érvényre tudja juttatni az érdekeit. A szabadosságpárti városi alkalmazottnak és a puskájához ragaszkodó középnyugati kisvárosi polgárnak egyaránt érdeke volna, hogy a közforrások jelentős részét ne a világ békéjét fenyegető hadiipar élje fel, hanem építsék újjá belőle a lassan rommá váló fizikai és humán infrastruktúrát, de képtelenek összefogni ennek érdekében, mert passzióik segítségével rendre kijátsszák őket egymás ellen. (...)

Moore becsületes lelke már-már túllép ezen az álellentéten, emlékeztetve: Amerika népe ma azt látja, hogy az életét romba döntő elit gyűlöli Trumpot, és gyűlöli őt a nagy gazdasági társaságok Amerikája, a Wall Street, a professzionális karrierpolitikusok, de legfőképpen a média. Trumpban azért bíznak milliók, mert felforgatással fenyegeti azt a rendszert, amely romba döntötte az életüket.”