Apák és fiaik

„A két ifjú karakter ugyanis remekül működik; kamasz fiúk, akik zavarodottak, terhet cipelnek, de szerethető karakterek. A korábbi nagy hármas dinamikája kiválóan működik két kézben is, a Potter-fiú küldetéstudatát remekül egészíti ki a Malfoy-utód tudálékossága (vagy geeksége) és humora. Jó páros, szórakoztató őket figyelni és rajtuk keresztül megint csak a barátság fontosságát hangsúlyozza a sorozat.

De legfontosabb téma mégis csak a múlttal való szembenézés. Nagyon tetszett, ahogy továbbfejlesztették Harry személyiségét, hihető volt keserűsége, hogy ő sem békült meg teljesen a saját döntéseivel és hogy ezek akarva-akaratlanul is hatással vannak tetteire. Az apai szerep megélése, az elkövetett hibák, a szűklátókörűség kiválóan párhuzamba állíthatóak akár Dumbledore tetteivel is, így mutatva be, hogy a hozott minták mennyire uralni tudják a viselkedésünket észrevétlenül is. Harry és fiának kapcsolata, a kimondott sértések és a ki nem mondott gondolatok, érzelmek mind hihetőek, egyúttal az olvasónak is lehetőséget biztosítanak, hogy elgondolkozzon a saját szüleivel való viszonyán. Végső soron pedig a darab kiválóan, bár némileg szájbarágósan mutatja be, hogy nem a múlton kell változtatni, hanem meg kell tanulni megbocsátani magunknak, de nem hallgatja el ennek nehézségeit sem.

Szóval se nem egyedülálló, se nem hibátlan a Harry Potter és az elátkozott gyermek, mégis remekül illeszkedik a Rowling által írt 7 kötethez mind mitológiájában, mind mondanivalójában. Jól bővíti a régi szereplők személyiségét, még akkor is, ha egy-kettő némileg elsikkad a nagy igyekezetben (mint pl. Ron), de hihetően vezette át őket a gyerekkorból a felnőttkorba. Egy olyan történet, amihez megéri barátságosan viszonyulni, mert remek tanulságot tud átadni minden életkorban.”