„A határ innenső oldalán bizonyára kevesebben tudják, hogy az Érsekújvári járásban elhelyezkedő, alig négyszázas lakossággal rendelkező Bélán (Belá) nemcsak Bott Frigyesék panziója, hanem egy impozáns ötcsillagos kastélyszálló is igyekszik elfoglalni a maga helyét. A Château Belá többféle szempontból is sikertörténet. A második világháború után a csehszlovák szocializmus által kizsákmányolt, majd egyszerűen csak önmagában pusztulni hagyott bélai kastély a rendszerváltásra és Szlovákia függetlenedése gyakorlatilag életveszélyessé vált. A felújítás a kétezres évek elején kezdődött meg, ekkor dőlt el az is, hogy egy vaskosabb beruházás által a Château pincéjében a legmodernebb borászati technológiák mellett északi szomszédunk legékesebb borai fognak majd elkészülni évről évre. A nagyjából nyolcmillió koronányi beruházás minden bizonnyal okos húzás volt, a legmagasabb vendégigényeket is kielégítő kastélyszálló-komplexum nemcsak belföldi, de nemzetközi porondon is márkává, védjeggyé, Szlovákia ékkövévé vált, így helyezve rá a nemzetközi turistatérképre ezt a Párkány (Štúrovo) melletti szlovák-magyar községet.
Nyárvégi felvidéki bortúránk alkalmával ugyan szerettünk volna helyben, személyesen is megismerkedni a Château Belá-borokkal, de ez a borász jelenlétének hiánya miatt elmaradt. Kárpótlásképpen több hullámban impulzusvásárolva összepakoltunk egy rövidebb sort a pince 2015-ös fehérboraiból otthoni ismerkedés, hovatovább bekóstolás céljából. A Bott-panzióban elköltött mikrodegusztációs kurzus estébe történő elgörbülése aztán olyanképpen folytatódott másnap reggel, hogy a zászlósbor Rieslinget a panzió borhűtőjében felejtettük. Úgy, hogy csak egy hónappal később, Nyitráról (Nitra) hazafelé sikerült birtokomba venni és belföldre szállítani.