Hogyan támasztasz fel egy istent?

„És mi a helyzet a cselekménnyel? A karakterekkel? Mint regény, hogy teljesít a Nagyrészt halott? Jelentem, tökéletesen. Az eleje kissé talán lassan építkezik, szép sorban tudunk meg egyre többet, de ezt a lassúságot ellensúlyozza a világ újdonsága. Viszont a második felében már teljesen felpörögnek az események, a több nézőpontkarakter váltogatása tökéletes egy ilyen feszes történethez. Ráadásul a regény néha átcsap tárgyalótermi krimibe, amikor a Tudás birtokosai összecsapnak, szerződéseket és mágiájukat összemérve, hogy aztán lassan kibontakozzon a rejtély megoldása, ami összetett, de egyszerre emberközeli és grandiózus is. Ahogyan az egy jó krimitől elvárható, egyes darabokból mi magunk is össze tudjuk rakni a megoldást, de kell hozzá a katartikus végkifejlet, ahol minden szereplő összecsap. Akik egyébként egytől egyik remek figurák, a láncdohányos kispaptól a „drogfüggő” „rendőrön” keresztül egészen a titokzatos Mesternőig. Sőt, még az istenek is érthetőek, saját motivációkkal és célokkal rendelkeznek, a maguk „istenségében” emberiek. Mindennek a középpontjában ott van Tara, akinek az alakjában még rengeteg potenciál rejtőzik. Szimpatikus figura, aki ugyanakkor mégis sokszor önfejű és meggondolatlan. Érezni, hogy sokkal több van a múltjában, mint amit a szerző fellebbent, másrészt pedig még rengeteget fog fejlődni, mire legközelebb találkozunk vele. A Nagyrészt halott nem karakterdráma, sokan találhatják kicsit távolságtartónak a szereplők kezelését, de azt nem lehet mondani, hogy kidolgozatlanok volnának.

Ráadásul sci-fi olvasóként is el vagyok kápráztatva. A sztereotípia az, hogy a fantasyben nem kell betartani a szabályokat, a szerző saját kénye-kedve szerint alakíthatja, szereplői hogyan bánnak a mágiával. A természetfeletti definíció szerint fölötte áll a világ törvényeinek. Vannak ugyan komplex és kidolgozott mágiarendszerek, de mivel ezek sokszor epikus környezetben jelennek meg, az egyszeri sci-fi olvasó inkább távol tartja magát ezektől - nem mintha a sci-fik jelentős része nem lenne inkonzisztens vagy gyengén kidolgozott. Talán a kétezres évek elején kibontakozó new weird irányzat volt az, ami komolyan kezdte venni a saját mágikus világát. Miéville úttörő Perdidója például pont azért érdekes, mert tudományos magyarázatot - de legalább is törvényszerűségeket - próbál találni a varászlatos elemekre. A Nagyrészt halott (de említhetném a magyar Horgonyhelyet is) egyenes ági leszármazottja ennek az irányzatnak. Mondhatnám azt is, de ez nagyon rosszul hangzik: olyan alaposak, mint a jól kidolgozott sci-fik. A szerzők világai teljesen logikusak, a mágia szerves része a mindennapoknak, és a környezet egészében, a társadalom felépítésében, az emberek gondolkodásában tetten érhetőek ezen egyszerű ténynek a hatásai (pl. milyen a fuvarozás ott, ahol a mágiát fizetőeszközként lehet használni). Sok sci-fi szerző példát vehetne ezekről az alkotókról.”