A másik, hogy eljut odáig, mint nagy jóhiszeműségükben is végletesen pragmatikus barátai. Vagyis hogy az ellenféllel – aki időként mintha a mi sorainkban is feltűnne – csak úgy lehet elbánni, ha, akár nemtelen módon, biztos hátországot építünk. Valakinek tehát el kell végezni a piszkos munkát, s ha ezzel megvagyunk, jöhetnek a tisztakezű, új emberek, akik immár makulátlan eszközökkel tüsténkednek a haza felvirágoztatásán.
A harmadik út a cinizmusé. Annak kimondásáé, hogy barátaim, nyugodtan úrhatnámkodjatok, csaljatok, hazudjatok: amíg nekem jó lesz – nem vonjátok például meg a családi adókedvezményt, kiemelten támogatjátok a többgyerekeseket, bioetikai, társadalompolitikai kérdésekben nem csináltok hátraarcot –, felőlem azt tesztek, amit akartok.
Kifizetődő opció lehet még, hogy idomul a történtekhez, és úgy dönt, nem fog itt nyifinyafi értelmiséget játszani, hanem mindenbe szépen beleáll, akár tetszik neki, akár nem, nyavalyogjanak mások, ha nincs jobb dolguk.