Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Idén lenne százéves ifjúkori barátom, Zádor Miklós. Utoljára a Horthy-korszak utolsó napjaiban, 1944 kora őszén találkoztam vele.
„1944-ben bekapcsolódott a (később elfogott és hősi halált halt) Dávid Tamás vezette ellenálló csoport tevékenységébe. Miklós ennek a mozgalomnak a tagjaként a VIII. kerületi, Német utcai albérleti szobájában kézisajtóval sokszorosította a Márciusi Magyarország című – mai kifejezéssel: szamizdat – lapot. Miklóst a nyilas-hatalomátvétel után letartóztatták, átadták a németeknek, Dachauba vitték.
Egy francia rabtársával együtt szabadult, és mindketten hazaindultak. A francia hazaért, és írt Miklósnak. Miklós azonban nem ért haza. Eltűnt, nem tudjuk, mi lett vele. Lehet, hogy útközben megbetegedett, esetleg tífuszos lett vagy baleset érte, esetleg az oroszok kapták el, és az ő fogságukban halt meg. Semmi nem derült ki, noha a kutatásra illetékes szervvel kerestették.
Igazán jó lenne, ha egy fiatal történész feldolgozná a Márciusi Magyarország és elfelejtett szerkesztői és terjesztői történetét. Sok évvel ezelőtt, amikor a Politikatörténeti Intézet felhívásban keresett adalékokat az ellenállás történetéhez, Cserny Ferenc barátommal, aki részt vett a lap terjesztésében, elmondtuk, amit tudtunk. De azóta sem történt semmi.”