„Akkor most tulajdonképpen egy irodalomtörténeti pillanatnak vagyunk tanúi, és ideje a költészetre másként gondolni, mint eddig?
Fontos kérdést tett fel az idei irodalmi Nobel-díj, mégpedig azt, hogy milyen formában él és hat ma a költészet. A nagy költőkre ma kevésbé jellemző, hogy tömegek olvassák és hallgatják a műveiket. A Nobel-bizottság viszont most azt mondta, hogy az is költészet, ami képes a tömegeket megszólítani. Bár jobban belegondolva – ahogy a hivatalos indoklásban is szerepel –, Bob Dylan visszatért az ősi hagyományhoz, miszerint a költészet zenéhez is társul, sőt, a költészet eredete is a zene, gondoljunk csak Homéroszra és a trubadúrokra. Vitathatatlan tény, hogy az elmúlt 50 év ismét ezt a befogadási formát igazolja. Ettől persze még lehet haragudni a slágerekre, és cinikusan azt kérdezni, hogy mikor kap irodalmi Nobel-díjat a Metallica? Ez azért nem ilyen egyszerű. Természetesen továbbra sem a példányszám és az általános népszerűség fog az irodalmi Nobel-díjak sorsáról dönteni. De az biztos, hogy komolyabban kell venni az olyasfajta költészet iránti igényt, amit például Bob Dylan dalainak hallgatása ad meg olvasók tömegeinek.”