Az emberiség most lép át egy új korszakba

„– Ferenc pápa a héten az Assisiben rendezett vallásközi béketalálkozón ismét felemelte szavát, kifejezve, hogy egyedül a béke szent, a háború sohasem. A napokban az ökumenikus Taizé közösség vezetője, Alois testvér, a »béke hírnöke« is Pannonhalmán és Budapesten tanít. Véleménye szerint hogyan lehet véget vetni a szíriai háborúnak és a kialakult humanitárius katasztrófahelyzetnek? Mit tehet Magyarország?

– Magyarország nem vállalkozhat annál többre, mint ami a nemzetközi súlyából és erejéből következik. Azt viszont vállalnia kell. Részt veszünk a nemzetközi békéltető akciókban, de Szíria sorsát nem mi fogjuk eldönteni. Azok a nagyhatalmak tehetik a legtöbbet, melyek a helyzet kialakulásáért is felelősek. A napjaink Európájában kialakult helyzet, melyet én népvándorlásnak nevezek, nem merül ki abban, hogy menekültek igyekeznek elhagyni a válság sújtotta övezeteket. A népvándorlás folyamata már évtizedekkel ezelőtt elindult, és még sokáig fog tartani. A Nyugat-Európába áramló tömegek legnagyobb számban már nem is Szíriából, hanem Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek. Ennek a jelenségnek tehát csak az egyik részét képezik a háború elől menekülők, a jövőben pedig várhatóan azok okozzák a legnagyobb problémát, akik Afrika belsejéből indulnak el. Mindez azt mutatja, hogy a gondjaink akkor sem szűnnek majd meg, ha Szíriában béke lesz.

– Társadalmi szinten mintha becsuknánk fülünket és szívünket a közel-keleti háborúk és terrorizmus áldozatainak naponta ránk zúduló hétköznapi valósága, a keresztény vagy más vallású embertársaink szenvedése elől. Hogyan tehető érzékennyé a társadalom?

– A világ hétmilliárdos lakosságából hárommilliárdan napi két dollárnál is kevesebből kénytelenek megélni. A jólétben élő embereknek – és mi itt, Európában annak számítunk – bizony lehet ettől lelkiismeret-furdalásuk. A lelkünk mélyén van egy zavaró érzésünk attól, hogy mi sokkal jobban élünk, mint mások. S ez még ott is így van, ahol a meggazdagodás nem függ össze a korábbi gyarmattartói múlttal. Világos, hogy meg kell tennünk értük mindent, ami tőlünk telik. Én azt vallom, hogy a többi ember iránti felelősség koncentrikus körök formájában képzelhető el.

Elsősorban azokért tartozom felelősséggel, akik hozzám a legközelebb állnak – a családom, a barátaim, a hitbeli közösségem és a nemzetem. De ezen túl is léteznek körök, ha lehetőségem van, rajtuk is segítenem kell. Ugyanakkor nem a farizeusok módján. Az egyszeri, nagy segélyakciók nem elegendőek, a szerencsétlen sorsú néptömegek egy részének a behívása országainkba pedig nem célravezető, sőt káros. A politikusnak az a felelőssége, hogy munkájával elősegítsen egy olyan nemzetközi fejlesztéspolitikát, melynek köszönhetően a világ szegényebb felén is javulhatnak az életkörülmények.

(...)

– Hogyan látja mindezek fényében Magyarország jövőjét?

– Egész Európa sorsfordító időszakot él át. Egy vibráló korban élünk. Gyakran voltak korábban kitörésszerű fordulópontok – a rendszerváltás, a német újraegyesítés például néhány hónap vagy év alatt lezajlott – de az, amit ma tapasztalunk, nem ilyen. Lassabb, nehezebb folyamatokat élünk meg. Mindannyian érezzük, hogy az emberiség most lép át egy új korszakba. A gazdaságban a versenyképesség megőrzése ad feladatokat. A szakmai felkészültség területén az a kérdés, hogy egy régi típusú felfogást felvált-e egy korszerű, digitális technikára épülő tudás? A társadalmi folyamatokat tekintve: vajon képesek leszünk-e visszafordítani a népesség csökkenését?

Sikerül-e megmentenünk a hit közösségeit, vagy mindenütt eluralkodik az individualizmus? Itt van a mesterséges intelligencia kikísérletezésének életünkre gyakorolt hatása. Sikerül-e érvényt szereznünk fontos bioetikai elveknek. Ezek a kérdések még a mi életünkben el fognak dőlni. Az biztos, hogy beszélnünk kell minderről az emberekkel. Szerencsére Magyarország rendelkezik egy olyan politikai kultúrával, ahol lehetőség van nyílt és őszinte párbeszédet folytatni minden fontos kérdésről. Európában sajnos már nem mindenhol van ez így.”