Bárcsak én írtam volna IV.

„Le Guintől is számos regényt és novellát hozhatnék, de ha már választani kell, akkor a Changing Planesről szeretnék mesélni. A különös világok különös társadalmait bemutató kötetben Le Guin antropológia iránti vonzalma mutatkozik meg: ez a gulliveriádának is felfogható novellafüzér a Haini-ciklus sok novellájához hasonlóan szokatlan alapokon nyugvó közösségeket ábrázol, de azoktól elrugaszkodottabb, tudományos megalapozottságot kevésbé igénylő formában.

A bemutatott egzotikus fajok tagadhatatlanul emberiek – úgy gondolom, nagy témákról, eszmékről, halálról, szerelemről, gyűlöletről többen és többet írnak, miközben számos apró tulajdonság és jellegzetesség akad, ami szintén emberré tesz bennünket. Ezekre a kis igazságokra vezet rá minket Le Guin a novelláiban, az örökké haragos veksik temetkezési szokásainak leírásában felismerhetjük a gyászt kísérő, halott felé irányuló düh nagyon is emberi képét, a hegni nemesek közrendű család utáni kukkolásában a bulvársajtó működését, a nna moyok bonyolult nyelvében a sivárságból bonyolult szerkezeteket építő, emberi kreativitást. Le Guin csodálatos megfigyelő, és az abszurd népek közti utazás eszközével nagyítót ad az olvasó kezébe, hogy ő is felismerhesse magát a szárnyas gyrekben, az értelmetlenül háborúskodó huyokban és meyunokban, és egyáltalán nem burkoltan szembesít az kizsákmányolással, pitiánerséggel és a másokra erőszakolt saját kultúra romboló hatásaival is.”