Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
A Szellemek a fejben meglepően komplex regény. Nemcsak a média manipulatív hatalmáról és a vallás leple mögé rejtőző emberi butaságról szól, hanem sokat elárul nekünk a popkultúra természetéről is.
„Bár az olvasói habozást kiváltó lebegtetést olyan finoman alkalmazza Tremblay, hogy az akár önmagában is elvinné a hátán a regényt, annak érdekessége mégsem merül ki ebben. Az író olyan csavarokat iktat be a narrációba, amelyek révén a szöveg még mélyebb és hátborzongatóbb jelentésekkel gazdagodik. Az eseményeket Marjorie húga, Merry meséli el tizenöt év távlatából. Az időbeli távolság már önmagában is fokozza a bizonytalanságot (nem lehetünk benne biztosak, hogy minden úgy történt, ahogy az akkor nyolcéves Merry visszaemlékszik rá), és erre rátesz egy lapáttal, hogy a beszámoló elsődleges címzettje egy bestsellerszerző, aki (sejthetően egy szenzációvadász) könyvet akar írni az egykori ördögűzésről, s akinek az esetről összegyűjtött információi nem mindig csengenek egybe Merry visszaemlékezéseivel.
Merry narrációját időnkét egy Karen nevű hölgy blogbejegyzései szakítják meg, amelyek a popkultúra és a divatos elméletek kontextusában próbálják meg értelmezni a tizenöt évvel ezelőtti valóságshowt (amely a kellően többértelmű A megszállottság címet viseli), lépten-nyomon utalva annak konstruált jellegére. E blogbejegyzések valódi csemegét jelenthetnek a bölcsészeknek, de időnként Merry narrációjában is találkozunk olyan gondolatokkal, amelyek a legújabb médiateóriák egyes belátásaival lépnek párbeszédbe. Pl. »[Ú]gy emlékszem vissza erre a jelenetre, mintha lassított felvételben játszódott volna le. Életem egy műsoros videókazetta, amit lassabb lejátszási sebességgel elemzek ki szenvtelenül.« (201.)”