Megfejtették Európa kudarcának legfőbb okát – a baj nagyobb, mint bárki hinné
Fokozódik a bizonytalan, kiszolgáltatott helyzet.
A kormányfő azt akarja, hogy október 2-a mérföldkő legyen. Messzehangzó és mélyreható következményeket kiváltó, EU-t sokkoló. Hát ehhez kell a szőnyegbombázás.
„Minden erőnkkel a népszavazásra koncentrálunk, mondta Kósa Lajos frakcióvezető. A miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok, a pártvezetés, a frakcióvezetés mind azon dolgoznak, hogy minél többen szavazzanak, és hogy a nemek győzzenek. Világos beszéd. Eddig is érzékeltük, hogy minden idők legkeményebb – mellesleg: legegyoldalúbb – kampányába fordultunk bele, most meg is mondták őszintén, mi következik. Ami eddig ment, semmi sem volt ahhoz képest, ami jön. Pedig kevésnek az eddigiek sem voltak mondhatók, a kék plakátok erdeje és az olimpiai közvetítések élményét megkeserítő televíziós henger elől lehetetlen volt félreugrani.
És a kék helyett jön a piros-fehér-zöld. Plakátokon, hirdetésekben, mindenhogyan. Ez is milyen abszurd, milyen kellemetlen: van olyan helyzet, amikor nem jó érzés ránézni a piros-fehér-zöldre. Akárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe, hogy valaha is előfordult volna velem hasonló. A nemzeti színek többet érdemelnének.
Nem új felismerés, de újfent rögzítendő: a tematizációs gyakorlatot hibátlanul hajtották végre. Ennyire elsöprő diadala egy hasonló kísérletnek sem volt a rendszerváltás óta. Semmi sincs ma a napirenden, amiről többen és többet beszélnének, az egyéb témakörök esélytelenek, az ellenzék fegyvertelen. Az ő szavukat is csak akkor hallani – elhalóan –, ha a népszavazáshoz való viszonyukról beszélnek. Senki sem figyel rájuk, és ez nem csoda: amit mondani próbálnak, annak alig van tartalma. Többször megírtam: a migráció, a referendum, a konkrét kérdés sem transzformálható európai értelemben vett üzenetté. Képtelenség elhitetni a sokasággal, hogy a bojkott vagy az igen azt jelenti, Orbán Viktor helyett Európát választjuk. Ha igaz lenne is – van értelmezési tartomány, amelyben az –, ezekben a viharos időkben akkor sem meggyőzhető a többség. Már csak azért sem, mert nincs kinek meggyőznie őt. Ki akarna hinni 2016-ban a múlt embereinek? Kinek elegendő Fodor Gábor, Gyurcsány Ferenc vagy Molnár Gyula szava?
Van itt azonban valami, ami fontosabb. Az a bizonyos tematizációs gyakorlat nem csupán a politika és az iránta érdeklődők szokásos körében sikeres. Minden réteg el lett érve és meg lett szólítva. Tudom mondani magyarul is: mindenki erről beszél. A migránsok az ellenségeink lettek, el akarják venni a munkánkat, a nyugdíjunkat, a kenyerünket, a hazánkat, fel akarnak bennünket robbantani, meg akarják erőszakolni a gyermekeinket. Félünk tőlük, utáljuk őket, maradjanak ott, ahol vannak, ide ne jöjjenek.
Ennyire vegytisztán még soha nem nyert értelmet az emberek egyszerű üzeneteknek hisznek alapvető igazsága. Ugyanígy az sem volt még ennyire nyilvánvaló, hogy a politika, ha hatékony, képes felépíteni egy szinte teljes egészében virtuális valóságot. Nem is okvetlenül muszáj ezenközben elszakadnia a létező tényektől és folyamatoktól, elegendő az előbbieket újracsoportosítania, az utóbbiakat pedig speciális fénytörésben megvilágítania. Ha mindez megvan, hozzácsapunk a masszához pár súlyos kulcsmondatot, a szólamok kidolgozása során maximumra pörgetjük a demagógiát és a nagyotmondást, és már szőnyegbombázhatunk is.
Ha ennyire jól alakulnak a Fidesz dolgai, ha földbe van taposva az összes ellenfél, akkor miért van mégis szükség ilyen intenzív nyomulásra? Miért kell bevetni az összes minisztert, államtitkárt, frakciótagot? Miért mozgósít a Fidesz akkora hévvel, mintha az élete múlna rajta, és amekkorával országgyűlési választások előtt se nagyon tette soha? Miért néz ki úgy, mintha egy lapra tett volna fel mindent?
A matematika miatt van ez. Hiába vehetünk mérget a nemek rendkívül magas arányára, az nem elég. A Fidesznek az kell, hogy a népszavazás érvényes és eredményes legyen. Ehhez muszáj urnákhoz járulásra bírni négymillió választópolgárt. Ilyen sok támogatója soha nem volt a pártnak, napjainkban is jóval kevesebben kedvelik, nem is fogják többen. Persze sok-sok nem esetén alacsonyabb részvétel mellett is győzelmet ünnepelhetnének. Az is nagy lökést adna a következő választások megnyerése felé vezető nyílegyenes úton – ugyanúgy, ahogy az MSZP profitált 2004. december 5-éből, vagy ahogy a Fidesz a 2008-as szociális háromigenesből –, ám ennek csupán belpolitikai hozadéka lenne.
Az most kevés. Orbán Viktor – meggyőződésem szerint – nagyobb meccset játszik. A népszavazás számára sem pusztán arról szól, hogy kié lesz a kormány 2018-tól. Hanem arról, hogy milyen lesz Európa ezután, mekkora súlya lesz benne hazánknak, mekkora neki személyesen. A kormányfő azt akarja, hogy október 2-a mérföldkő legyen. Messzehangzó és mélyreható következményeket kiváltó, EU-t sokkoló. Hát ehhez kell a szőnyegbombázás. Ehhez kell bevetni mindent és mindenkit. Ehhez kell a négymillió szavazó. Hiszen az érvénytelen és eredménytelen mérföldkövek létezése fogalmilag kizárt.”