Szóval nekem bejött az évtized

„Mi a véleményed azokról a kritikákról, hogy alapvetően inkább egy szappanopera az űrben, vagy space fantasy, és nem igazi science fiction?

Nem gondolom, hogy a zsáner meghatározása kritikai kategória. A kérdés, így, ebben a formában azt sugallja, hogy a space opera, vagy space fantasy a science fiction mostohagyermeke lenne, ami csak a megszállott hard fiction rajongók felől nézve igaz. Amikor az első mű megjelent a logó alatt (Aranypiramis antológia) a Sanyival (Szélesi Sándor) először és utoljára írtunk egy bevezetőt a sorozathoz, amiben kifejtettük, hogy sokszínűségre törekszünk, reményeink szerint a sorozat az SF minden területét bejárja majd. Ezt azért tartottuk fontosnak kihangsúlyozni, mert tudtuk, hogy később vita lesz, hogy ez most mi, mi ez a zsáner, vagy zsáner-kavalkád, amiben az időutazástól a Star Wars-szerű világábrázolás mellett ugyanúgy helyet kap a pornográfia határát súroló erotika, mint a szürrealitás, vagy a krimi. Szalai-Kocsistól a Tüske a köröm alatt például egy jövőben játszódó Chandler-regény, vagy ott van Sheenard Sötétség előttje, ami annyira nyomasztó és depressziós mű, hogyha a sárga házban olvasom, másnap fellopakodok a tetőre és levetem magam a mélybe. Szóval a Bowmann-sorozatot, ami a Mysterious Universe egyik jelentős részét képezi, erős csúsztatással sem lehet szappanoperának mondani, a régi Brett Shaw-kat már igen, de azzal a szórakoztatáson kívül tényleg nem volt más célom.

A kiadóm szerint Brett Shaw-nak a először az Iszlám Államot tíz évvel az első megjelenése előtt megjósoló Aranypiramisban és a most megjelent Hosszú út a trónig, bébiben van egyáltalán mondanivalója, utóbbiban olyan, hogy volt egy pillanat, mikor azt gondoltuk, hogy a regényt talán mégsem kéne kiadni. A hasonló tematika miatt kellett távoznom pár éve a Hacktion második évada után a vezető írói posztról. A producer rájött, hogy miről szól valójában a tévésorozat. Megjegyzem Jaltában a zsűri is rájött és az első évad elhozott egy fesztivál nagydíjat, az oroszoknak, akik egyből rájöttek, hogy mi van, nyilván tetszett, hogy csesztetem a háttérhatalmat, ami lehet, hogy nem is létezik. Visszatérve a kérdésre, mivel én a kezdetek kezdetétől azt mondom, hogy ponyvaíró vagyok, és nem is akarok más lenni, engem egy pillanatig sem zavar, hogy a MU-t sokan nem tekintik science fictionnak. A többi MU szerző nevében meg hadd ne nyilatkozzak. (…)

Hogyan látod így visszatekintve a kilencvenes évek és az ezredforduló környéki hazai sci-fi kiadását, a megjelent művek minőségét? Mi jellemezte azt az évtizedet?

Köszi a kérdést, mennyi időtök van a válaszra? Jó, akkor most tényleg tekintsük a scifit egy jó nagy kalapnak, amibe minden be lehet dobálni. Egy újságíró jó pár éve egy cikket, melyben sorolta az ezredfordulón publikáló magyar scifi írókat, és nem voltam köztük. Jót röhögtem, mert utána meg publikált egy novellát egy MU antológiában. Nyilván nem tudta, hogy az micsoda… ahogy számtalan író sem tudta, tudja, hogy amit ír, micsoda, és akkor félig megválaszoltam a kérdést. Magyar scifi címszó alatt mindig is elképesztő mennyiségű szar ömlött az olvasók fejére, az ezredforduló környékén és utána még jó pár évig például mindenki lézerpisztolyos, szőkenős, űrszörnyes cuccot akart írni, nyilván nem tudták, hogy a könnyű műfaj, ha jól akarod csinálni, egyáltalán nem könnyű. Az írások többségét a Dörmögő Dömötörben sem lehetett volna kiadni, a kiadók meg futószalagon vitték őket piacra. Ponyvában akkora dömping volt, hogy ihaj, még a Markovics Botond (Brandon Hackett) is space operával kezdett az űrgyarmatos könyveiben, aztán zsánert váltott és évek óta ott van a toppon, az Agave azért megnézi, hogy kiket ad ki. Szerencsére megjelent a piacon a minőségi irodalom is. Nem sokkal az ezredforduló után indult a pályán László Zoltán, Lovas Lajos, az utóbbi években Csepregi Tamás, Moskát Anita, csakhogy pár nevet említsek, Szélesi megírta a Sötétség előttet, ami a legjobb regénye szerintem, újraindult a Galaktika. Szóval nekem bejött az évtized, habár nem sok közöm volt hozzá. Olyan érzésem van, hogy utóbbi években mintha tisztulnának a dolgok, egyre inkább a piac dominál, aki nem fér be a kiadói portfólióba, megy szépen a magánkiadásba, vagy elírogat a neten, aztán a facen írónak mondja magát, ami már önmagában scifi. Nekem vesszőparipám, hogy az író egy szakma jeles képviselője, a szerző meg olyan ember, aki él a lehetőséggel és alkot, miközben főállású hidegburkoló.”