Nyugati szél

„A munkaerő szabad áramlásának elve az egyik uniós posztulátum: csak a demagógok sózzák a magyar kormány nyakába, ha a mobil hazai munkaerő nyugaton keresi átmeneti vagy végleges boldogulását. Hosszú éveken át a hivatásos kesergők épp azon szörnyülködtek, hogy a magyar munkaerő – ellentétben például a lengyellel – nem elég mobil. Amíg a kereseti különbségek meglesznek (s amíg persze a ma ismert Európa egyben marad), ez nem is lesz másképpen: mondhatni, piaci törvényszerűség. Egyrészt a jól kvalifikált magyar munkavállaló felszolgálni, takarítani vagy akár mosogatni jár a szerencsésebb történelmű szomszédba – másrészt osztrák barátaink meg hozzánk járnak a fogukat, a hajukat és a körmüket megcsináltatni, mert itt (egyelőre) sokkal olcsóbb.

Iparkodhat a kormányzat, töprenghetnek a politikusok: a tőke és a munkaerő (viszonylag) szabad áramlásának korában a gazdaságfejlesztésben alighanem tényleg csak a kultúra és az oktatás jelenthet legalább részleges megoldást. A kultúra pedig jelentheti azt, hogy a szombathelyi karneválon vagy a szentgotthárdi szerelmesek fesztiválján mind többen érezzék magukat otthon az osztrákok közül is (nem ritkán a magyar oldalon telepedve is le); de azt is, hogy a praktikus, célzott oktatás révén olyan új, lokálpatrióta munkás-polgári réteg nevelődjön ki, amely már eleve el sem akar innen menni.”