Hol hibáznak Orbán ellenfelei?

2016. szeptember 14. 11:40

Orbán már csak azért sem akarhat kilépni az EU-ból, mert a nacionalizmus neki nem cél, hanem eszköz, egy új világrend egyik eszköze.

2016. szeptember 14. 11:40

„A valamennyire is beszámítható politikusok célja tehát a nacionalizmusok kordában tartása kell hogy legyen, lehetőleg - Európában - az EU-belül. Orbán tehát már csak azért sem akarhat kilépni az EU-ból, mert egy, a nacionalizmus neki nem cél, hanem eszköz, egy új világrend egyik eszköze, következőleg nem engedheti diffúz kontinentális erővé válni; kettő, a korporatív globalizációval szembeni harcot sikerrel csak a nagy regionális hatalmi szervezetek átvételével és »harcba küldésével« tudhatja sikerre vívni, ha egyáltalán.

Nyilvánvaló, hogy ebben a harcban egyedül (Magyarország) nem győzhet, nem beszélve arról, hogy a legutóbbi felmérések szerint a fideszesek négyötöde is EU-párti. Innen pontosabban érthetők az EU átalakítása érdekében eddig megtett és eztán következő lépései is: a Bizottság folytatódó aláásása az Európai Tanács megerősítése mellett, az EU-s hadsereg létrehozása (a NATO mellett, majd egy trumpista fordulat esetén ez utóbbi átszervezése és céljainak újrafogalmazása), a globális cégek megadóztatása érdekében folytatandó kampány, az EU-orosz megbékélés, a demokrácia-export elleni küzdelem, az univerzális emberi jogok intézményrendszerének gyengítése, a globalizációnak áldozatul esett nemzeti középosztályok redisztribúción alapuló megerősítése (tehát államhoz kötése), a politikai kormányzás és a nemzetvédelem, illetve az utóbbi fontosságára való rávilágítás a migráció és a terrorizmus veszélyének eltúlzásával, végül pedig a nacionalizmus mint társadalomszervező erő és (PC-ellenes) politikai nyelv agresszív érvényesítése.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron

Ebben a forrongásban az október 2-i népszavazás kudarca súlyos visszaesést hozhat (ugyanakkor a militáns retorika kontraproduktív, már szintén veszélyeztetni látszik a sikert, tehát Orbánnak most is szükséges lesz a legendás politikai szerencséjére, hogy pontosan belője a propaganda leghatékonyabb formáját). Nem csoda, hogy miközben a részvételi arány az előrejelzések szerint 50% körül billeg, a Vezér ideges. Ideges azért is, mert Putyin is figyel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kotormány
2016. szeptember 14. 22:19
Ne aggódj kedves Béndek Peti meglesz az 50%!
Válasz erre
3
2
quiet
2016. szeptember 14. 16:51
ELMEZAVAR. Tájékoztató a betegek hozzátartozóinak Impulziók - kényszercselekedetek Olyan cselekvéssorokról van szó, melyek végrehajtásának az egyén megpróbál ellenállni, de végül mégis végrehajtja, ez pillanatnyi megkönnyebbülést, a szorongás átmeneti oldódását jelenti. Sok beteg az írásban, politikai témákban éli ki magát. A beteg néha olyan dolgokat hall vagy lát, amelyek valójában nincsenek. Azonkívül mintha nem mindig figyelne oda, arra amit az ember mond. Ez nem azért van, mert nem akar figyelni, hanem azért, mert ilyenkor elveszíti a kapcsolatot azzal, ami vele és körülötte történik. Sokszor órákig tarthat, míg felöltözik, vagy étkezik, esetleg átmegy az úttesten. Webbeteg. Segítünk. Dr. Molnár Antal
Válasz erre
1
1
Takel
2016. szeptember 14. 15:46
Beérett a Béndek, megvan az új Bartus. Pedig úgy egy hónapja volt egy posztja, ami elég normális volt. Az lehetett az utolsó tiszta pillanata a végső elborulás előtt.
Válasz erre
7
0
Mich
2016. szeptember 14. 15:02
A Bolond Beléndek hablatyol, de azon kívül nem mond semmit... Bár a végén még hazudik is: "a részvételi arány az előrejelzések szerint 50% körül billeg" A külön az Indexnek készített Závecz-jelentésből (amit valószínűleg még retusáltak is a libsi-bolsik kedvéért - erre utal a "billegés"), amit maga Závecz nem tesz ki a portálján(!), az derül ki, hogy 1. (alsó fokon is!) a szavazásra jogosultak 53,1 %-a már eldöntötte, hogy RÉSZT VESZ! - már ez magában abszolút többség... (és még ott van 28 % bizonytalan...)! 2. ezzel szemben 18,8 % döntötte el, hogy nem vesz részt 3. tehát a biztosak(?) között 74 % az elmenő! Hol itt a "határeset", Bolond Beléndek...?! Ezt nagyon benézted...! Persze azt láttad a statisztikában, amit szerettél volna látni... 4. A szavazóknak pedig 88 %-a szavazna NEM-mel...! 5. ha a 'bizonytalanok' végül a 'biztosak' arányában oszlanak szét, akkor ez azt jelenti, hogy a teljes lakosság(!) 65 %-a szavaz NEM-mel a kvótázásra...! Ami hihetetlenül magas arány... 6. én (az összes szavazatra jogosult között!) 55 %-ot reálisabbnak tartok - ami még mindig páratlan vereség a libsibolsiknak...!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!