Hol hibáznak Orbán ellenfelei?

„A valamennyire is beszámítható politikusok célja tehát a nacionalizmusok kordában tartása kell hogy legyen, lehetőleg - Európában - az EU-belül. Orbán tehát már csak azért sem akarhat kilépni az EU-ból, mert egy, a nacionalizmus neki nem cél, hanem eszköz, egy új világrend egyik eszköze, következőleg nem engedheti diffúz kontinentális erővé válni; kettő, a korporatív globalizációval szembeni harcot sikerrel csak a nagy regionális hatalmi szervezetek átvételével és »harcba küldésével« tudhatja sikerre vívni, ha egyáltalán.

Nyilvánvaló, hogy ebben a harcban egyedül (Magyarország) nem győzhet, nem beszélve arról, hogy a legutóbbi felmérések szerint a fideszesek négyötöde is EU-párti. Innen pontosabban érthetők az EU átalakítása érdekében eddig megtett és eztán következő lépései is: a Bizottság folytatódó aláásása az Európai Tanács megerősítése mellett, az EU-s hadsereg létrehozása (a NATO mellett, majd egy trumpista fordulat esetén ez utóbbi átszervezése és céljainak újrafogalmazása), a globális cégek megadóztatása érdekében folytatandó kampány, az EU-orosz megbékélés, a demokrácia-export elleni küzdelem, az univerzális emberi jogok intézményrendszerének gyengítése, a globalizációnak áldozatul esett nemzeti középosztályok redisztribúción alapuló megerősítése (tehát államhoz kötése), a politikai kormányzás és a nemzetvédelem, illetve az utóbbi fontosságára való rávilágítás a migráció és a terrorizmus veszélyének eltúlzásával, végül pedig a nacionalizmus mint társadalomszervező erő és (PC-ellenes) politikai nyelv agresszív érvényesítése.

Ebben a forrongásban az október 2-i népszavazás kudarca súlyos visszaesést hozhat (ugyanakkor a militáns retorika kontraproduktív, már szintén veszélyeztetni látszik a sikert, tehát Orbánnak most is szükséges lesz a legendás politikai szerencséjére, hogy pontosan belője a propaganda leghatékonyabb formáját). Nem csoda, hogy miközben a részvételi arány az előrejelzések szerint 50% körül billeg, a Vezér ideges. Ideges azért is, mert Putyin is figyel.”