Burkini és emberi jogok

„A burkini neve, mint ahogy maga a tervező, az Ausztráliában élő muszlim nő, Aheda Zanetti is elismerte, kissé félrevezető, hiszen a szemet is rács mögé rejtő, zsákszerű burka jóval drasztikusabb, mint az arcot szabadon hagyó hidzsáb, amit eredetileg helyettesíteni hivatott. Zanetti ugyanis azért alkotta meg 2004-ben unokahúga számára, hogy a tinédzser lány a fejkendőnél kényelmesebb, praktikusabb ruhadarabban tudjon sportolni, megfelelve egyúttal a muszlim öltözködési szabályoknak is. (A Korán egyébként nem írja elő a hidzsáb viselését, csak a szemérmességet.)

Igen, joggal helytelenítjük a női test olyannyira túlszexualizált szemléletét, mely szerint még egy közszemlére tett lábszár, alkar vagy hajtincs is hivalkodónak számít – ugyanakkor a francia (német, osztrák, belga, stb.) politikusok azzal, hogy ezen spekulálnak és felülről, kívülről akarják eldönteni a kérdést, a gyakorlatban a muszlim nők szabad mozgását korlátozzák. Számukra ugyanis a burkini, illetve a hidzsáb betiltása esetén nem alternatíva, hogy ezek nélkül, európai módon jelenjenek meg a strandon (edzésen, munkahelyen, iskolában stb.) – csak az, hogy otthon maradjanak. Zanetti unokahúgának apja sem engedélyezte volna lányának megfelelő fejfedő nélkül a sportolást, így joggal fogadjuk kételkedve a divattervező érvét, miszerint a muszlim nők mindig saját döntésükből kifolyólag viselik a burkinit. Szintén nem vitatjuk, hogy a patriarchális önkényuralom rossz, azonban a bevándorló közösségekre jellemző fent említett körülmények cseppet sem ideálisak egy fiatal lány számára az apja elleni lázadáshoz. És ha forradalmat kirobbantani egyelőre nem tud, netán eleve nem egy asztalra csapó típus, akkor ne is sportoljon? Ha elszigetelődik a kortársaitól, még kisebb esélye lesz arra, hogy öntudatra ébredjen, és kritikusan kezdje szemlélni a nőkkel szemben támasztott elvárásokat a saját és a többségi kultúrában.

(…)

Summa summarum, az emancipációhívő döntéshozók bezárnák a nőket az egyenjogúság nevében. Persze csak az akad fenn ezen a paradoxonon, akik még elhiszi, hogy a hivatkozott női jogok valós célok, nem pedig az idegengyűlölet és a politikai hatalomdemonstráció ürügyként felhasználható, egyúttal feláldozható eszközei – amikre most, a terrortámadások utáni időszakban még nagyobb szükség van. Elvégre a nőket könnyebb kontroll alatt tartani, mint az Iszlám Államot – és ugyan kit érdekel (amellett, hogy a terroristák túlnyomó többsége férfi), hogy ez semmivel sem csökkenti egy újabb tragédia esélyét? A lényeg, hogy a rend látszata megmaradjon.”