Végső figyelmeztetést adott ki a szomszédos elnök: napok kérdése, és vérfürdő lehet az utcákon

Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az ország vezetése néhány napon belül meglepő döntéseket hoz, amelyeket határozott akciók követnek majd.

Furcsa emlékeket idézett fel bennem Joe Biden amerikai alelnök szerbiai látogatása.
„Kezdjük a tényekkel. Aleksandar Vucic miniszter volt Slobodan Milosevic diktatúrája alatt Belgrádban, a bombázások idején, tehát épp annak a kormánynak – annak a politikai elitnek, annak a politikai irányvonalnak – volt a tagja és egyik kiemelt képviselője, amelynek tevékenysége konfliktusba sodorta az országot a világ legnagyobb hadigépezetével. Kimerítő tanulmányok készültek már arról, hogy mennyi volt ebben a szándékosság (mindkét oldalról), egyszer – remélhetőleg – majd az igazságot is megtudjuk. Tény azonban az is, hogy Joe Biden annak a leköszönő Obama-adminisztrációnak az alelnöke, amely az előttünk álló amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton mellett kampányol. Azt a Hillary Clintont támogatja tehát, akinek férje, Bill Clinton 1999-ben még az elnöki székben ült, s a Kis-Jugoszlávia elleni bombázásokat is levezényelte. Ahhoz tehát, hogy megtisztítsák a feleség előtt az utat, el kell takarítani a férje által hátrahagyott szemetet, mielőtt Donald Trump stábjából valaki meglátná benne a lehetőséget, hogy kijátssza ellenük.
S akkor nézzük az emlékeket. Milosevicssel is szinte mindenki tárgyalt, boldog-boldogtalan igyekezett jobb belátásra bírni, s hogy ilyen-olyan módszerekkel elterelje vagy elrettentse a háborús politikájától, amelynek következtében tízezrek vesztették életüket és százezrek váltak földönfutóvá az egykor virágzó és irigyelt Jugoszlávia utódállamaiban. Milliók elszegényedéséről most ne is beszéljünk… S minden ilyen egyeztetés, megbeszélés, sajtótájékoztató után azt harsogta az Aleksandar Vucic tájékoztatási miniszter irányítása alatt álló állami média, hogy az épp aktuális tárgyalópartner kijelentette: Slobodan Milosevic a Balkán békéjének és a stabilitásának letéteményese. (»Slobodan Milosevic je faktor mira i stabilnosti na Balkanu.«) Az egykori diktátort is körbeudvarolta hát a fél világ – akárcsak most Biden Vucicot –, és protokolláris, diplomáciai okokból kénytelen volt néhány kedves szóval hízelegni is neki, még ha ezeket a szavakat javarészt senki sem gondolta komolyan. De Milosevic szerette ezt hallani.”