Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Kevés idei magyar nyelvű kiadványt vártam akkora lelkesedéssel, mint ezt a gyűjteményt. Nem azért, mert a benne közölt írásokhoz ne lehetne hozzájutni – épp ellenkezőleg.
„Erre a kettőségre talán a legjobb példa Neil Gaiman nyitónovellája, a Fekete Kutya. A Gaiman-név már önmagában garancia, pláne az, ha tudjuk, egy újabb Árnyék-történetet olvashatunk a legrutinosabb Árnyék-fordító, Juhász Viktor tolmácsolásában. Másrészt viszont mintha csak egy képregény-különszám lenne, ahol a fővonal hőse egy egzotikus országba utazik, ahol ízelítőt kapunk a helyi legendákból, a történet meg izgalmas, de a fősodor szempontjából semmi tétje nincs.
Szintén Juhász Viktor fordította Kai Ashante Wilson Kaiju Maximusát, és ez sem volt könnyebb feladat. Wilson lubickol a nyelvben, és írásai akkor bontakoznak ki, amikor a látszólag idegen elemek az olvasás során összesimulnak. Ez az írás is egy bukott világunkra építő fantas-környezetbe repít, és jó posztapokaliptikus történet módjára nem kíméli hőseit. Ezzel szemben Kelly Robson írása, a Versailles vizei mondhatni egy hagyományos történet vizitündérekről, vécécsészékről, becsvágyról és becsületről (Miks-Rédai Viktória fordítása). Hogy Tamsyn Muir története része akar-e lenni a Cthulhu-mítosznak, az kérdéses, mindenesetre ha valaha összeeresztenénk az Elveszett Próféciákat a tiniregényekkel és Őszörnységével, az valahogy így nézne ki. A kötet legblődebb története, de ez javára válik.
Vannak olyan, teljesen evilági történetek, amik többször megidézik az írókat, mert önmagukban olyan hihetetlenek, hogy mindenképpen fikciót kell belőlük írni, hogy elfogadjuk valóságnak. A Vér, hamu, fonat újból emléket állít a szovjet női vadászpilótáknak, a Nachthexeneknek, és bár sem Genevieve Valentine írásából, sem a fordításból (Kőszeghy Anna) nem hiányzik semmi, a magyar olvasókban ott van az az érzés, hogy mi ezt azért már olvastuk egy jobb formában. Alyssa Wong is ebben a kötetben mutatkozik be a hazai közönségnek, mégpedig eddigi egyik legerősebb írásával, a Nebula-díjas Sorvadó anyának éhező leányával (Miks-Rádai Viktória). Horror ez a javából, amelyben megfelelő arányban keveredik a szeretet a rettenettel.”