Az ökológia ököljoga – Judith Butlerről

„Judith Butlert »napjaink legnagyobb hatású filozófusának« titulálva Albertus Magnus-díjjal tüntette ki a Kölni Egyetem. A gender- és queerelméletek, valamint a modernkori feminizmus agytrösztjét popsztárként ünneplik a nyugati egyetemeken.

(...)

Ezért a természetvédő mozgalmak sikeréből kiindulva elhatároztam, hogy megalapítom az emberi természet védőinek mozgalmát. Elnevezése találóan lehetne Grünpeace, melynek első akciója keretében rögtön virtuálisan odaláncolom magam az emberi nemhez és Stop Butler feliratú gondolatbuborékokat eregetek az ideológiai károsanyag-kibocsátás ellen tiltakozva.

Butler ugyanis a »kényszerheteroszexualitás« fogalmát bevezetve férfi és női testtípusokat feltételez, és azt állítja, hogy ezek valójában nem is léteznek, csak tanult minták, kulturális fogalmak. Tehát a »hagyományos« genderfelfogást túllicitálva, nemcsak azt állítja, hogy az emberek szociális-kulturális viselkedése, a férfi-nő »klisé« elvárás szerint alakul, hanem szerinte még a férfi-női biológiai besorolás is elavult. Klassz. Innen származhat tehát az ezek szerint progresszív népi mondás, hogy valaki zavarában azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány. A hölgy (csakazértis) tevékenységét bűn lenne filozófiának nevezni, de még agyműködésnek is csak fájó szívvel mondható. Oltári szerencse, hogy az állatok és a növények nem tudnak olvasni, mert ha tudnának, utána tömegméretekben kellene állat- és növénypszichológusokat alkalmazni a helyes orientáció fenntartásáért, annak érdekében, hogy ki ne pusztuljon az élővilág.

De komolyan, természetesen értem én a gendermegközelítés kiindulópontját, miszerint a társadalmi, technológiai változások új típusú szerepeket osztottak a nemekre a munkavállalás és a családi élet terén, ám könyörgöm: miért írná ez felül azokat a letagadhatatlan ismérveket, amelyek ugyanolyan velünk születettek, mint akár a nemiségen kívüli adottságaink? Az urbanizáció, a tudás felértékelődése és egyéb folyamatok formálhatják, akár torzíthatják, de nem forgathatják ki bizonyos lényegi összetevőiből az embert. Vagy ha talán képesek is lennének erre, nem szabad megengednünk, hogy megtehessék.

A férfi-női külső és belső adottságok, például a nemzés és a szülés képessége, és egy sor más tulajdonság olyan egyértelmű eltéréseket mutatnak, és olyan mély, őseredeti, velünk született jellegzetességek, amelyeket erősíthetnek vagy gyengíthetnek tanult elemek, de alapvetően megváltoztatni nem tudnak. Hacsak nem pont Butler tévtanai által, mégpedig az aberráció irányába, mert ezek aztán tényleg nemcsak elsajátított minták, hanem életidegen, mesterségesen képzett adalékanyagok.

(...)

Azért is írtam – belátom szenvedélyesen –, mert remélni akarom, hogy vannak még a magukat szabadelvű vagy baloldali gondolkodásúnak vallók körében is olyanok, akik zsigerileg és/vagy a józan ész alapján elutasítják ezt az égbekiáltó agyi ámokfutást.

Mert félő, és egyre inkább látható is, hogy kisebbségvédelem ürügyén agresszív terjeszkedésbe és törvényalkotásba csap át ez a téboly. Örülök, hogy van még demokrácia: mondhassa el ő is, én is. De, hogy melyik álláspont élvez világméretekben nagyobb támogatást, abban már most erősen érvényesül az ökológia ököljoga.”