Nem para – Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Nem vagyok nagy horror-fogyasztó, célzottan ilyen filmet tíz éve nem néztem, horrorkönyvet pedig talán egy-két Stephen Kingen kívül nem nagyon olvastam. Valamiért nem mozgat meg a műfaj. Mostanában viszont egyre több érdekes, minőséginek tűnő horrorcím és -szerző bukkan fel a radaron, az Agave Könyvek például Nick Cutter és a most tárgyalt Paul Tremblay könyveivel rukkolt elő az elmúlt időszakban. Tremblay ráadásul idén a legjobb horrornak járó Bram Stoker-díjat is elnyerte a Szellemek a fejbennel, szóval érdeklődve kezdtem neki a regénynek…

…ami annyira nem ijesztő. A laikus számára a sci-fiben űrhajók és űrlények vannak, a fantasyben meg kardos lovagok és sárkányok; nekem a horrorról kívülállóként az jut eszembe, hogy nagyon meg kéne ijedve lennem attól, ami történik. De Paul Tremblay valami egészen mást csinált, mint amire számítottam. A végeredmény nem rossz, de nem tudnám határozottan azt mondani, hogy nekem a horror-kategóriába esne, ha én lennék a regények zsánerbehatárolásának nagy Teszlek Süvege.

Marjorie tinédzser lány, akivel nem stimmel valami. Skizofrén, netán megszállta az ördög? Pszichológushoz viszik a lecsúszó középosztálybeli szülők, meg próbálnak úgy általában dűlőre jutni vele, de nem nagyon megy. Végül a munkanélküliség elől a vallásosságba menekülő apa a helyi pappal szövetkezve arra jut, hogy leginkább ördögi megszállásról lehet szó. A pap végül az egész ördögűzősdire szervez egy valóságshowt, a családi házba tehát beköltözik a stáb, lesz titokszoba, meg minden, ami kell. És főleg pénz, amit a családnak fizetnek. Az ördögűzés, és ez az egész cécó azonban nem pont úgy sül el, ahogy tervezték.

Mi, olvasók ezt az egészet többek között Marjorie nyolcéves húgának, Merrynek a szemszögéből látjuk. Van neki ugyanis egy, aki végigéli ezt az egész történetet, Tremblay pedig meglepően autentikusan szólal meg egy kislány hangján. A valóságshow nagyon népszerű lesz, évekkel később pedig könyv készül az ügyről, Merryt ehhez interjúvolja egy szerző. Az ő egyes szám első személyű visszaemlékezésein; egy blogger epizódonkénti, döbbenetesen idegesítő stílusban megírt elemzésén (ez dicséret, nagyon jól parodizál itt Tremblay); illetve a szerző és Merry beszélgetésein keresztül bontakozik ki Marjorie megszállásának és ördögűzésének kusza és vitatható története.

A narratív formák máris rögtön kétségessé tesznek mindent, amit a történet valós oldaláról megtudhatunk: a valóságshow-król nem kell elmondani, hogy nem éppen a realitás talaján állnak, Merry pedig gyerek volt, visszaemlékezései tehát nem teljesen megbízhatóak. Ennek megfelelően a regény végére érve több variáció is elképzelhető, amelyek magyarázzák a történteket. Viszont – és itt talán kicsit spoileresek leszünk, vigyázat – én az első ötven oldal után már egyáltalán nem éreztem úgy, hogy bármiféle természetfeletti jelenséggel lenne dolgunk a regényben. A befejezés ettől függetlenül is kétségeket hagy az emberben, de hogy beleborzongtam volna? Hát, nem igazán. Vagy nem úgy, ahogy egy horrorról feltételeztem.

A Szellemek a fejben jól megírt könyv, érdekes is, valamiért azonban nem azt kaptam tőle, amit vártam. Nem horrort, hanem poszthorrort, vagy metahorrort, ahol például külön áldoz egy hosszú bekezdést a szerző, hogy a horrornak, és főleg annak ördögűzős alzsánerének összes vonatkozó filmjét és könyvét felsorolja, kikacsintva felénk, hogy na, hát ugyebár pontosan tudjátok ti is, hogy miről van itt szó, és ugye, hogy nagyon meta? Kicsit olyan ez, mintha lenne egy fantasy egy csapat szerepjátékosról vagy éppen cosplayerről, akik lehet, hogy átmentek a portálon a csodás birodalomba, de inkább nagyon valószínű, hogy nem. (Ilyet írt már valaki?)

Szóval poszt- és metahorror, de éppen ezért érdekes olvasmány Paul Tremblay regénye, a narratíva és a befejezés pedig komoly spekulálásra ad lehetőséget az események valós lefolyását illetően. És hát manapság a poszt- és meta- korszakát éljük minden zsánerben, ilyen volt mondjuk csak az elmúlt évben olvasott könyvek közül a Varázslók-trilógia (fantasy), a Scalzi-féle Vörösingesek (űropera/sci-fi), vagy éppen a Tizenegyes állomás (posztapokaliptikus). Bár történetével nem nyűgözött le, a Szellemek a fejben magabiztos narratív formája után első ránézésre simán befizetnék Tremblay idén megjelent könyvére, a Disappearance at Devil's Rockra is.