Egyházunk nemcsak belőlünk, magyarokból áll, hanem egyenjogú része annak az afrikai, sőt a közel-keleti emberek közössége is, és a más vallásokhoz vezető út csakis a párbeszéd útja marad, ha mégoly nehéz is.
„Az elmúlt hetekben felerősödni látszanak a hazai társadalmunkra ható, véleményformáló közösségi oldalakat ellepő írásokban a Ferenc pápa kritikák. Ezek a katolikusok körében is futótűzként terjednek: mivel gyöngítik a hitben megélt egységet, lassan ölő méregcseppként hatnak. A jelenség nem új, hasonlóval találkoztunk már XIII. Leó pápa kapcsán is: ő beszédeivel, majd társadalmi kérdéseket vizsgáló körlevelével okozott »botrányt«. Sokan számon kérték rajta, hogy egyháziként miért szól bele a munkáskérdésbe. (...)
A gombamód szaporodó írásokból az tűnik ki, hogy a szerzők sokszor feladják a keresés, értelmezés, utánajárás nemegyszer fáradságos útját, és nem is akarják megérteni Ferenc pápát. A legkisebb erőfeszítéseket sem teszik meg annak érdekében, hogy átlássák a helyzetet: nem olvassák el az adott pápai beszéd teljes szövegét, nem követik folyamatosan a római megnyilatkozásokat. Nemritkán mintha a bulvársajtó által feldobott »bombahírek« és figyelemfelkeltő címsorok alapján alkotnának véleményt. Eközben minden másra érzéketlenül, kizárólag az itthoni helyzetből kiindulva próbálják magyarázni a pápai nyilatkozatokat – mintha a világegyházért gondot viselő Péter-utód csak akkor mondhatna értelmes dolgokat, hogyha azok Budapestnek is tetszenek. Sajátos magyar vonás ez: az egész világot magunkhoz mérjük, s eszerint ítéljük meg. Így az egyik legérzékenyebb kérdés, a menekültválság kapcsán mintha a véleményformálók nem szívesen hallanák meg Ferenc pápának a lengyel püspökökkel zajló találkozásán megfogalmazott véleményét, melyben nagyon pontosan elemzi a problémát, s ennek alapján mérlegeli az egyes országok erre adott válaszait. Vagy azt, amikor a vallásháború fogalmát elutasítva a fanatizmus és az annak nevében elkövetett terrorcselekmények valós okaira kérdez rá. Pedig épp akkora a különbségtétel fontossága a kérdésekben, mint amennyire nem környezetvédelmi, hanem teremtésvédelmi a pápa Laudato si’ kezdetű körlevele.
Színpad az egész világ, szokták volt mondani. De ha már az egész világ az, akkor miért ne lenne a konyha is egy színpad, ahol a szereplők minden nap leélik a maguk kis tragikomédiáját!
Látom, olvasom az egyre másra megjelenő híreket és cikkeket arról, hogyan használnak ki intézetis, vagy éppen mélyszegénységben élő cigány és rossz körülmények között élő gyermekeket.
Falat épít a Görögországgal közös határszakaszon Ankara, hogy megállítsa az Európa felé tartó illegális migránsokat.
„A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja, és meggyújtja a tisztaság világosságát.”
A Renitens csatorna vezetője ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét.
Az egyház által megölt, eltemetett gyerekek holttesteit keresték, de nem találtak semmit, cserébe a felhergelt keresztényellenes csoportok templomot gyújtottak fel.
Legalább ne báboznák el ezt a hülyeséget.
