Liget-projekt, 1896

„Mégsem ment minden teljesen gördülékenyen: már az építkezések megkezdésekor vita bontakozott ki arról, hogy tényleg szükséges-e olyan sok fát kivágni. A főváros 1883-ban úgy vélte, legkedvesebb erdejét bocsátotta a kormány és a kiállítás rendelkezésére, ám az nem kíméli eléggé a fákat. A Budapesti Hírlap 1884-ben konkrét számokkal borzolja az olvasók kedélyét: az országos kiállítás területén korábban kivágtak 80 fát, és most újabb 70 fa esik áldozatul. »Hogy Mári csöndes szerelme hol fejlődik szenvedéllyé Jancsi iránt, azt már nem tudom, mert az idillikus helyek halála bekövetkezett. Megölte őket a kiállítás« – fogalmazott a lap tárcaírója. A Fővárosi Lapok 1895. áprilisi számában arról olvashatunk, hogy a terézvárosi polgári kör választmánya elhatározta: »a városliget devasztácziója ellen, a polgárság körében« erélyes akciót fog indítani.

Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága és közgyűlése is tárgyalt 1895 áprilisában »az indokolatlan fairtásokról«. A helyszínre küldött képviselők ugyanis azt tapasztalták: a nyomdászati és építési csarnoknál 48 darab szép fát vágtak ki, s ezek közül csak 15 darab amerikai diófát ültetnek át. Kiderült az is: a közel 3000 nm-es ünnepélycsarnoknak a liget legszebb platánfái esnek áldozatul és egy nagyobb csoport vörös virágú gesztenye. A főváros felterjesztéssel fordult a kiállítási igazgatósághoz, hogy függesszék fel a fakivágást, ám azt a választ kapták: „a fák már kivágattak« – számol be az esetről a Pesti Hírlap.

Az ezredéves kiállítás megnyitójára a fakivágás elleni tiltakozások is elhaltak. Soha nem látott siker volt, amit a honfoglalás ezredik évfordulójára a szervezők létrehoztak: közel ötmillió ember látogatta meg a magyar termékek, szellemi javak tárlatát. Ha megnézzük a korabeli újságokban a fotókat és a rajzokat, akkor szinte sajnáljuk, hogy az eleve ideiglenesnek szánt, ám igen igényes kiállítási épületek többségét később lebontották, hogy a területet visszaadhassák a fáknak. A legjelentősebb turisztikai látványosság lenne Budapesten, ha most is állna, amit annak idején országos összefogással a honfoglalás ünnepére létrehoztak. Fontosak a fák, de ők nem mesélnek az ország kultúrájáról, művészetéről, maradandó értékekről, és nem formálják úgy ízlésünket és értékrendünket, mint ezer év teljesítménye.”