A keresztény Európa már megszűnt

„Kezdem a franciaországi papgyilkossággal, ami természetesen megrendítő, és átlépett egy érzelmi határt. Nyilván engem, mint lelkipásztort különösen megvisel, hogy egy kollégát meggyilkoltak. Vértanúnak tekintem őt, ugyanúgy, mint ahogyan az óegyházban vértanúk voltak mind, akiket a hitük miatt meggyilkoltak. Minden együttérzésem ezé a katolikus közösséggé. Ugyanakkor azt gondolom, hogy minden egyes emberélet fontos. Ugyanilyen fájdalmas egy Szíriában, vagy Törökországban megölt embernek a halála.

Vagy egy Bangladseben felrobbantott embernek a halála. Azért, mert engem érzelmileg jobban megérint, és közelebb van hozzám a francia eset, attól még ugyanolyan fájdalmas számomra annak a névtelen embernek az elpusztulása is, akit hasonlóképpen gyilkoltak meg.  Nyilván figyelmeztető, hogy sokkal kiszolgáltatottabb lett az európai ember is, és azt a biztonságot – ami lehet, hogy csak vélt biztonság volt –, amiben eddig voltunk, azt most elveszítjük. Jobban össze kell zárnunk a sorainkat, és jobban törekednünk kell rá, hogy megbecsüljük azt, amink van. Ugyanakkor, hol van az megírva, hogy nekünk több jogunk van a biztonságra, mint egy afrikai embernek?

Lehet, hogy nagyon rossz példa, de a nizzai teherautós esetre gondolok, ahol az elkövető célzottan ráhúzta a kocsit az emberekre, és próbálta őket elgázolni. Az emberek mást sem tettek, csak menekültek a teherautó elől. Akik Afrikából és Ázsiából jöttek, azok pont ezt teszik. Menekülnek egy őket életveszélyesen fenyegető teherautó elől, amit az éhínség és a háború jelent.

Hogyha nem tudnak ott menedéket találni, akkor jönnek egy országgal odébb. Lehet, hogy mi már a nyolcadik ország vagyunk Libanon, meg Törökország, meg mit tudom én, mi után, de a globalizáció valahol ezt is jelenti, hogy ahol több biztonság van, abból próbálunk valamit másoknak is átadni. Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy mi most feladjuk a magunk biztonságát, hanem inkább azt, hogy valakit befogadunk ebbe a biztonságba. Mint amikor valaki fölé tartom az ernyőm egy részét. Lehet, hogy én akkor megázom kicsit, de még is van értelme annak, hogy fölé tartsam azt az ernyőt. Pusztán az, hogy a keresztény Európa megszűnik, az egy gyakran hangoztatott érv, de nem igaz.

A keresztény Európa a szekularizálódással és az emberek elvallástalanodásával már megszűnt. Már bocsánat, de engem nem tud meghatni, amikor azok hullatnak krokodilkönnyeket a keresztény Európáért, akik nem keresztelik meg a gyerekeiket, nem járnak templomba, nem keresik a kereszténység útját, hanem csak a megszokások alapján keresztények, sőt, még úgy sem azok, hanem csak az európai biztonságot élvezik.

A véleményem eléggé közismert, én is, a pápával összhangban, bizonyos fokú nyitottságot mutatok, és én igenis, még a menekültek lábának a megmosását is jézusinak tartom. Ez pont azt a jézusi provokációt testesíti meg, amikor Jézus megbotránkoztatta a farizeusokat azzal, hogy a bűnösöket, a leprásokat és a prostituáltakat fogadta be. Ezzel nem a bűnüket legitimálta, hanem a kiszolgáltatottságukra akart rámutatni.

Nincs baj a lábmosással egyáltalán. Azzal van baj, ha mi úgy akarjuk a magunk biztonságát, hogy abba nem vagyunk hajlandók másokat beengedni.

Azt egy indokolatlan, önző magatartásnak tartom. Ez a bizonyos „megtelt a hajó” effektus, ez egy nagyon gonosz mondat. Európában is van még azért hely, ahol elférnek emberek. Persze, hogy ez az integrációval együtt kell, hogy járjon. Én is amellett vagyok, hogy ha valaki Európába akar jönni, akkor nem regisztráció nélkül, hanem regisztrációval. Ha le akar telepedni egy országban, akkor annak a kultúrájával, nyelvével való megismerkedéssel, és nem párhuzamos társadalmak kialakításával. Azt én is rossznak tartom, hogy egy kis szigetet képezzenek a maguk zártságával, mert az sose jó tanácsadó. Ez egy nagy feladat, nem megy egyik napról a másikra.”