2.) A foci eb és az olimpia illékony öröme hamar elpárolog. Nem lehet mindig fagyival jóllakni. Szeptembertől visszacsöppenünk a rögvalóságba: a fizetések nem emelkedtek, az árak az egekben, a nyugdíjasok szemét 0,9 százalékkal szúrták ki. A tanévkezdés elviselhetetlenül megnyomorítja a gyermekes családokat. Jön a hideg, jönnek az első fűtés-számlák, amelyek a rezsihazugság miatt nem csökkentek együtt a fűtőanyag világpiaci árával. Az ősz beköszöntével óhatatlanul növekedni fog a szociális feszültség.
3.) A jelek szerint önmagára talál a civil szféra és egyes képviselői elkezdenek valódi érdekérvényesítőként viselkedni. A Tanítanék Mozgalom továbbra sem nyugszik bele az igazságtalanságokba és kőkemény folytatást ígér. »A kormány megemlegeti az őszi akciókat« – mondta Pukli István a legutóbbi, Várkert Bazárnál tartott demonstráción.
Szintén kiállást ígérnek a szakszervezetek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a költségvetés és az adótörvények elfogadása után nem maradt mozgástér a bértárgyalásokhoz, ezért október 7-ére, a tisztes munka világnapjára demonstrációt szerveznek, ahol tízezreket visznek majd utcára Orbánék ellen.”