Mark Lawrence: The Wheel of Osheim

„Milyen az a rész befejező kötetként? Lezárásként jó. Mármint Jalan és Snorri kalandjainak lezárásaként. Ezt rögtön az utolsó oldal befejezése után még nem így gondoltam, de picit jobban belegondolva, több értelme is van annak, hogy erre futott ki a történet. Ami viszont a »big picture-t« illeti, sajnos egyáltalán nem oda érkeztünk, ahova nagyon ütős lett volna érkezni, ahova tök jó lett volna belesimítani Jalanék storyline-ját, amitől igazán egy történetté vált volna a két trilógia, de itt már közelegnek a spoilerek, szóval sajnálom, de ennél nem fogalmazhatok világosabban.

Viszont nem poénból írtam az első bekezdést; és én nagyon nem szeretnék Mark Lawrence-szel kapcsolatos cikket negatív hangnemben befejezni, úgyhogy gyorsan vissza is ugrok a pro oldalra: még ha a két trilógia befejezése párhuzamosan el is fut egymás mellett, egy-két megmosolyogtató metszéspont azért mégis akad, melyekből az egyik valami oltári. És hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek olyan momentumok, melyek saját jogukon lennének érdekesek a The Wheel of Osheimban. Mindössze arról van szó, hogy Lawrence eddig működött emberfeletti módon – vannak a világon olyan szerzők, akik összetennék a két kezüket, ha a leggyengébb regényük így nézne ki. Bár szívesen búcsúztam volna kicsit jobban rajongva Széthullott Birodalom világától, lelkesedésem töretlen, és szívesen elolvasok a szerző úrtól bármit. Ahogy mondani szokás, még a bevásárló cetlijét is.”