Olimpiai tét

A dicsőség, a jutalom és az életjáradék miatt a sportolók vállalják a kockázatot. Furcsa volt, hogy a férfi kajak-kenuban az olimpia évében nagy arányban új nevek nyerték meg a válogatókat. A vége az lett, hogy alig maradt győzelmi esélyünk, hiszen az utolsó napokban, hetekben beugrók a vereség után valószínűleg leálltak az erős munkával. Ugyanakkor csak a naivak gondolják komolyan, hogy az élsport csúcsán vannak dopping nélkül készülő sportolók. Alighanem csak a módszerekben és a kockázat mértékében vannak különbségek. Kár lenne most a legeredményesebb magyar sportágat a kajak-kenut lefejezni, mert csak úgy járnánk, mint a súlyemelésben, ahonnan a doppingolás nélküli felkészüléssel mi kivonultunk a sportágból, mások viszont maradtak vagy modernebb módszereket választva a helyünkre léptek. Ha szükségünk van az élsportra mint szórakozásra és identitáserősítőre, akkor azt is tudomásul kellene vennünk, hogy ehhez bizonyos keretek között "mesterséges embereket" kell felépíteni. Csak az egészséget kellene figyelembe venni az eszköztár meghatározása során. Így talán legalizálni lehetne a doppingszerek jelentős részét. Engem sokkal jobban zavar a népszerű sportágak, elsősorban a futball eszement elüzletiesedése. Sokkal vonzóbb és emberibb volt amikor még mindenkinek volt esélye a nemzetközi kupákban jól szerepelni, nem csak a gazdag országok pénzes klubjainak. Ma már a tehetséges futballistákat tizenéves korukban megveszik a nyugati gladiátorképzők és emiatt a magunkfajtáknak esélye sem marad, de a nálunk nagyobb tehetségkibocsátóknak se.

Sajnos kezdek mindinkább illúzióvesztetté válni az élsport doppingfertőzöttségével kapcsolatban. Most csak két aspektusról írnék röviden. Egyrészt a tisztelt A szerk. helyesen mutat rá arra, hogy az olimpiai aranyérem a dicsőségen túl hosszútávú megélhetést is jelent. Ez önmagában helyes, hiszen el kell ismerni egy ilyen teljesítményt akár anyagilag is. Csak sajnos ez a jelek szerint túl nagy kísértést jelent többeknek. A másik az egyéni felelősség kérdése. Magam is sportoltam 20 évig, bár messze nem ezen a szinten. Szerintem a sportoló egyéni felelőssége nem vitatható el a doppingolás kapcsán, hiszen mégiscsak ő dönt a szer használata mellett vagy ellen. Persze tudom, hogy egy olyan mezőnyben, ahol gyakorlatilag lehetetlen tisztán eredményt elérni, elég nehéz a doppingtól távol tartani bárkit is, ha győzni akar, márpedig az élsport a győzelemről szól. Összegezve: számomra egyre kedvesebbé válik a szabadidő- és tömegsport, ahol a résztvevők fizetnek azért, hogy ott legyenek, az egészségük és jól-létük érdekében sportolnak, nem mellesleg közösségi élményt is szerezve. Csak hát persze én is gyarló vagyok, és jólesik könnyezve néznem, mikor egy magyar érmet vesz át a díszpódiumon. Csak az örömkönnybe egyre több szkepszis vegyül, és ez nagy baj. Az utolsó illúzióm is veszni látszik...

Hát igen. Kínos, hogy ez most rövid időn belül a második doppingeset kajak-kenuban, az egyik sikersportunkban, ahonnan idén is több olimpiai aranyat várunk.