Népiek a mából − Népiblog kinyomtatva

Ha a népiekre gondolunk, akkor talán elsőként a ma már csak nyomokban fellelhető népi-urbánus vita jut eszünkbe: a kozmopolita, művelt városiak és a „bőgatyás”, nagybajuszú, provinciális parasztok ellentéte. Ez a vita a modern magyar történelem egyik legkárosabb és legterméketlenebb összetűzése volt, rengeteg félreértéssel, mellébeszéléssel, egymás melletti elbeszéléssel, sértődésekkel, személyes utálatokkal.

Ami azért tragikus, mert mint Veres Sándor írja a népi-urbánus vitáról: abban hiányzik az álláspontok és eltérések világos megfogalmazása, sőt számos ponton közös nevezőn van a két „oldal”: szemben állnak a Horthy-rendszerrel, támogatnák a demokratizálódást, a földreformot, a jó kapcsolat kialakítását a szomszéd népekkel... a vitát tehát nem az eltérő megoldási javaslatok váltották ki. A vita inkább a eltérő társadalmi és kulturális háttérből, eltérő műveltségből, történelemszemléletből, eltérő nyelvhasználatból és a különböző irodalmi ízlésből fakadt.

A Facebookon működő Népiblog szerkesztői és szerzői a népi mozgalommal és számos más, részben kapcsolódó jelenséggel foglalkoztak az elmúlt időszakban. Az előző két év írásaiból most egy bő válogatást valódi, print kötetbe rendeztek. Aa kinyomtatott netes publicisztikáknak, főleg ha a sokféle műfajt és különböző színvonalú írásokat foglal magáan a kész munka, az a veszélye, hogy nem működik. Ami komoly szöveg a neten, sután hat a könyvben; a műfaji-színvonalbeli változatosság miatt pedig könnyen szétesik az ilyen munka, nehéz összetartó erőt találni, ami egységesíti. De lássuk, mire jutottak a Népiblog szerzői!

Paár Ádám Jászi Oszkár és a népiek álláspontjait megvizsgálva állapítja meg, hogy nem is volt akkora különbség a népiek és az urbánusok között, mint elsőre gondolnánk.

Papp István, aki vitathatatlanul a Népiblog vezéralakja, a kapitalizmust értelmezi a hétköznapitól eltérő módon: mint rámutat, ma kapitalizmuson a pénzmozgásokat, spekulációt és a multik tevékenységét értjük, pedig igazából az „önnön tehetségünkre” való támaszkodásról van szó, amikor „kitartó, szívós munkával” létrehozunk valamit. A saját munkával, szorgalommal gazdálkodó parasztok, akik sokat adtak saját anyagi függetlenségükre, ilyen szempontból mind kapitalisták voltak.

Paár Ádám arról ír, hogy az amerikai Tea Party is egyfajta, a népiekéhez hasonló harmadik utat képvisel, libertárius harmadik utat. De még a kifejezetten a harmadik utat elvető Hayeknél is talál a népiek gondolatvilágával harmóniában lévő ötleteket: a decentralizációt, demokratizációt, az önkormányzást. Sőt: Daniel Bell, az amerikai neokonzervatívok egyik gondolkodója is előkerül, mint „a konzervatív világban gyökerező harmadikutasság” képviselője, legalábbis módszertanában. Elvégre Bellt „jobboldali szocdemként” jellemezték.

A sokféleség előnyére válik a kötetnek: vannak benne irodalmi reflexiók, elméleti alapvetések − de csak annyira, hogy egy kezdő is megértse −; köldöknéző mérlegelések, meglepő összehasonlító elemzések, és persze a népi irodalom hagyományainak megfelelően szociográfiák is.

Nem pusztán arról van tehát szó, hogy néhányan újraolvasták a népi szerzőket, és azok műveit ajánlanák mások figyelmébe − egyfajta hídszerepet szánva maguknak, eszmetörténeti szöszölésekkel elemezve kedvenceiket antikvárius attitűdből (Papp István már úgyis megírta a népi mozgalom történetét a laikusok számára is emészthető formában). Hanem arról, hogy – persze a régiekre való reflexiót ki nem felejtve – megpróbálják ezt a viszonyulást és érdeklődést alkalmazni a jelenben, amikor szükséges, újraértelmezve azt.

Ahogy a népi mozgalom is sokszínű volt, úgy e kötetben is többféle világlátású ember írt: vannak liberálisabbak, konzervatívabbak, balosabbak. De van egy közös halmazuk: ez a népiek iránti érdeklődés és a népi gondolat iránti vonzódás. Műveltségbeli hiányosság vagy épp a nemzetközi kitekintés hiánya pedig egyáltalán nem róható fel nekik, hiszen fiatal értelmiségiekről, többnyire doktoranduszokról, kutatókról van szó.

Kérdés, egy ilyen eklektikus munka utána van-e szükség arra, hogy megszülessen egy szisztematikus, elméleti alapvetés, aztán elinduljon az aprómunka. Ez attól függ, hogy vajon a népi mozgalom nemzedékeinek munkái szolgálhatnak-e ilyen alapvetésként, vagy szükségét érzik-e újat írni – ha egyáltalán szükség van egy egy ilyen, amennyire csak lehet, ideológiamentes gondolat-és attitűdvilág esetében. A magamfajta konzervatív számára inspiráló erő népieket olvasni, az átfedések és ellentétek ugyanis kreatív feszültséget keltenek, ami megakadályozza a szellemi eltunyulást. Külön érdekes lenne megvizsgálni az amerikai kommunitárius szerzők és a népiek közti esetleges gondolati párhuzamokat.

Persze a népi mozgalom igazi ereje sosem valamiféle rendszeres elméleti filozófiában rejlett – ilyet úgysem műveltek az annál életre valóbb parasztok. Hanem az életszagú szociográfiákban, riportokban. A népiség: jó értelemben vett populizmus. Pártot persze, mint a könyvbemutatón elhangzott, nem kívánnak alapítani. De azért: így tovább!

Bartha Ákos-Paár Ádám-Péterfi Gábor: Népiblog. Az elmúlt évek írásai (2014-2016). L'Harmattan, 2016.