Egyre több politikus látja úgy, hogy a tűzzel játszik Magyar Péter
A baloldali politikus továbbra is álhírt terjeszt hazánkról, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Azzal ugyanis, hogy a nők politikai szerepvállalásának szükségességét a tipikusan „női” tulajdonságok közéletet befolyásoló hatásával legitimálják, egyúttal konzerválják a velük kapcsolatos sztereotípiákat.
„Theresa Mayről tehát nem mondható el, hogy tapasztalat és hozzáértés nélkül került volna elő a kalapból, amikor David Cameron kormányfő utódját kellett megválasztani a konzervatív pártban. Mégis, ahogy minden olyan esetben, amikor nő kerül fontos hatalmi pozícióba, ezúttal is megjelentek a »Több nőt a politikába!« jelszavak és a kvótát szorgalmazó hangok a magukat haladáspártinak kikiáltó hazai és külföldi véleményformálók részéről. Itthon a Népszabadság vette elő az ismert sablonokat: kellenek a női vezetők, hiszen »fontosabb számukra az együttműködés, mint a versengés«, »nőként, anyaként hamarabb eszükbe jut a következő generációk sorsára gondolni, s elősegíteni nőtársaik, és általában a gyengébbek esélyegyenlőségét«. A Hvg.hu pedig pletykamagazinok stílusában arra jutott, hogy Theresa May nem az a fecsegős fajta politikus, nem pletykás, nem csacsogós, és nem az a típusú nő, akivel a lábgyantázásról lehetne beszélgetni.
Tehát az amúgy a nemek esélyegyenlősége mellett kardoskodó baloldali és liberális sajtó szerint egy nő egyrészt azért jó politikus, mert »tipikus« női tulajdonságaival – érzékenység, empátia, gondoskodás – szolgálhatja az ország ügyeit, aminek nyomán nyugodtabb, békésebb légkört teremthetnek, megszűnhetnek a konfliktusok. Theresa May nem fecseg, nem csacsog – ezek szerint unikális nővel állunk szemben, akire nem jellemzők ezek a – mint a Hvg »elemzése« sugallja – inkább hölgyekre jellemző rossz szokások, így pedig méltóvá válik arra, hogy megfelelő vezető legyen. Hiába a nőpárti és esélyegyenlőségi retorika: belátható, hogy ezzel a gyakorlattal a progresszió eszméjét magának vindikáló liberális és a baloldal kontraproduktív hatást ér el. Azzal ugyanis, hogy a nők politikai szerepvállalásának szükségességét a tipikusan »női« tulajdonságok közéletet befolyásoló hatásával legitimálják, egyúttal konzerválják a velük kapcsolatos sztereotípiákat. Mindebből az következik, hogy nem képesek megfelelő választ adni arra a kérdésre, miként lehet összebékíteni azt, hogy látszólag szükség van egy kifejezetten a nők által képviselt politikára, azzal a másik politikai-társadalmi törekvéssel, amely e kategória létjogosultságának megkérdőjelezésére irányul.”