Európa esete a Nagyon-Közel-Kelettel

Ochsenfurt: itt élt a baltás ámokfutó afgán migráns 

Párizs szabadszájú fórumai, no meg az esti éttermi és vigalmi élete... Brüsszel multikulturális csomópontjai... A nizzai promenád, az európai elit évszázados sétatere... München, Európa egyik leggazdagabb metropoliszának nyüzsgő bevásárlóközpontja... Ansbach, Würzburg, Reutlingen, Ochsenfurt − tüchtig középnémet kisvárosok, amik sok magyar számára az életminőség-elképzelések netovábbjai...

Az európai élet, mindannyiunk életmódja ellen zajlik a háború, egyre több és egyre aljasabb támadással.

Kedves olvasóink nyilván egyre fásultabban olvassák az egymást követő európai terrortámadásokról, ámokfutásokról, ön- és közrobbantásokról szóló híradásokat. Akik esetleg egy hétvégére, netán esetleg egy hétre el merészeltek utazni a nyár közepén, döbbenten figyelhetik visszatérve a nyaralásról, mondjuk csak a Németországból érkező híreket. Az a helyzet, hogy mi, újságírók, hírszerkesztők is egyre fásultabban írjuk, szerkesztjük ezeket a híreket. Hol van már a nizzai kamionos tömeggyilkosság híre? Betemette már a csőstül jövő többi eset, beleértve a törökországi puccs utáni őrületet.

Zajlik a háború − de furcsa egy háború ez.

*

Nem látható, nem megfogható az ellenség előre. Nem vonul fel a határainkon, nem üzen hadat távírón keresztül, nincs ország, nincs látható hatalom mögötte. Egymást sem ismerik a támadók. A támadás pillanatában vagy csak utána találnak rájuk, szitává lőve egy kamion fülkéjében, egy vasút menti bozótosban, vagy már szinte rájuk sem lehet találni, mert darabokban hevernek egy gemütlich német kisváros muskátlis-favázas főterén.

Furcsa egy háború ez azért is, mert mi magunk sem tudunk harcolni ellene. Na igen, megbeszéljük egymás között otthon vagy egy sörözőben, hogy nem jól van ez így, esetleg megírjuk egy cikkben vagy kiírjuk a Facebookra, tolnak rá pár lájkot. Hümmögünk. Dühöngünk. Méricskélünk. Megmondunk. Na és?

De mit lehet még tenni? Ne menjünk el Párizsban vacsorázni? Ne szálljunk fel Brüsszelben a metróra? Ne sétáljunk a nizzai promenádon? Ne mászkáljunk békésnek képzelt német kisvárosokban, mert sörözés közben esetleg ránk ugrik egy machetés vagy baltás támadó, nekünk jön egy kamionos ámokfutó, netán szögbombás öngyilkos merénylő?  Vagy síita és szunnita fanatikusok, törökök és kurdok csatározásait, kettős identitásukban meghasadt őrültek ámokfutásait kellene tudomásul vennünk, ezzel együtt élnünk az európai városok utcáin?

Európa szívében, az európai életminőség csúcsának színterein? A Közel-Kelet forrongó világa annyira közel jött, hogy már itt van közöttünk? Ki akarta ezt? Ki akarja ezt most?

A párizsi támadás után megírtam egy üzenetet a szabad világ ellenségeihez. Kaptam érte hideget-meleget némely hazai vadliberálistól, pedig a szöveg legtöbb megállapítása szimpla klasszikus liberális értékek (a mai európai élet lényeges alapköveinek) védelméről szólt.

Alexander Kissler, a német Cicero folyóirat szerkesztője, a német viszonyokhoz képest egy meglehetősen szabad szellemű debattőr jogos felhorgadást írt a lapjába pár napja Ich will mich nicht an den Terror gewöhnen! (Nem akarok hozzászokni a terrorhoz!) címmel. Kissler szerint elfogadhatatlan az, ha egyesek az új normalitásnak fogadják el a jelenlegi európai állapotokat. „Nem akarok hozzászokni ahhoz, hogy a Közel-Kelet konfliktusait Németországban folytatják” − írja, hozzátéve, sem őt, sem a szuverén német népet nem kérdezték meg arról akarják-e ezt. Arra is emlékeztet, hogy keresztény menedékkérők valahogy még nem kezdtek el baltával akciózni Európában. Hát igen.

*

Mivel mi nem tudjuk megoldani sem a francia, sem a belga, sem a német belügyeket, a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” jól ismert jelszavát követve csak annyit tehetünk és annyit kérhetünk: most és a jövőben is csökkentsük a lehető legalacsonyabbra annak a kockázatát, hogy az ezekben a hetekben, hónapokban Nyugat-Európában elszaporodott döbbenetes cselekmények nálunk is megtörténjenek.

Hogy ne ugorjon nekünk egy baltás barom a Déli Vasúton. Hogy ne kardozzon le minket egy kiborult migráns a sarki giroszosnál. Hogy ne várjon minket szöges bombával egy öngyilkos merénylő egy balatoni fesztivál bejáratánál. Igen, tudjuk, semmit nem lehet száz százalékig kizárni, és nem zárhatjuk le magunkat hermetikusan, nyitott ország vagyunk minden értelemben, és jól is van így, maradjon ez így. Ahogy az iszlám hit békés követői is gyakorolják szabadon a vallásukat hazánk területén.

De meg kell akadályozni azt, hogy az idegenből érkezett, embergyűlölő, életellenes fanatizmus táptalajra, befogadó közegre találjon nálunk, hogy saját hálózatokat kezdjen Magyarországon kiépíteni. Ezen a téren eddig jól álltunk, most is jól állunk, és legyen így a jövőben is. Ez, erről is írtam már egyszer, minden saját nemzeti problémánk ellenére előnyünk és értékünk lesz majd a jövőben.

Békében akarok élni a saját városomban, a saját hazámban, annak minden szegletében. Mindannyiunk számára az egyetlen elfogadható szám a hazai terrortámadásokra a nulla. Addig jó nekünk, amíg ez így is marad.