Valójában az időzítés kérdését sem az MSZP elnöke (bárki is legyen) dönti el, hanem az, hogy mi a koordinált együttműködés megvalósításának módja. Ha a tárgyalóasztal melletti, az nyilván tágítja az időhorizontot, ha az előválasztás lenne, akkor az minimum félévvel előrébb hozza.
A választások előtt két évvel látványos politikai fordulat egyik pártelnök-jelölttől sem volt várható, ezért ebből a szempontból talán kevésbé fontos pártelnök személye.
Sokkal inkább fontos kérdés, hogy a kötelező házi feladatot, azaz a szervezeti felkészülést ki tudja jobban megvalósítani. A pártelnök-jelöltek által közöltek alapján látszik, hogy továbbra sem megoldott, hogy az MSZP-nek legyen elegendő nagyságú szervezeti lefedettsége. Nem képes a párt minden településen ott lenni, és még egy népszavazási aláírásgyűjtési akció is komoly szervezeti kihívást jelent.”