Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Virág Emília könyve, a Sárkánycsalogató leginkább nem is urban fantasy, hanem mese, annak viszont nem rossz.
„A regény alapvetően azért nem urban fantasy, mert hiába játszódik az eleje és a vége Budapesten, a helyszín nem igazán képezi integráns részét a történetnek, arról nem is beszélve, hogy többet látjuk a pilisbékási állatmenhelyt és a másik, mesés univerzumot, mint magát a fővárost. Az, hogy bedobunk egy tabletet meg szót ejtünk a facebookról és feldúsítjuk a nyelvezetet a mai szlenggel (noha a csúnya szavak nélkül, azokat egy kezemen meg tudom számolni), még nem jelenti azt, hogy urban fantasyvel van dolgunk. Emellett maga a világ hiába táplálkozik a magyar népmesék hagyományaiból, ha a történetvezetés is végig másolja azokat. Márpedig egy magyar népmese eléggé kiszámítható tud lenni, így hát (az egyébként biztos kézzel vezetett cselekmény) nem okoz nagy meglepetéseket, nem szabadul el sehol, úgyhogy a kötet hátulján olvasható mondat, amelyet a cikk címében is idéztünk, sajnos nem állja meg a helyét.
A karakterek elég vegyesre sikeredtek, aminek az az oka, hogy mindenki úgy viselkedik, mintha valami súlyos egzisztencialista válság nyomná a vállát, még akkor is, ha az a gond nincs ott. Józsi figurája totál életképtelen egyetemista, aki mindent meg is tesz azért az állandó zsörtölődésével meg nagyzolásával, hogy ne szeresse meg az olvasó. Béla ellenben lényegesen szerethetőbb, annak ellenére, hogy kevesebbet szerepel a vártnál. Ellenben hibátlanul írt figurák a boszorkány Hollus, akitől mindenki retteg, de aki készséggel és mérhetetlen mizantrópiával segít az embereknek és Sára, az állatmenhely dolgozója, aki remekül mozog a kemény csaj és az önfeláldozásra kész jó lelkű lány közt, vagyis sokkal kiválóbb hősalapanyag, mint maga a főszereplő.”