Sokkal drámaibb lesz a Brexit, mint gondoljuk

„A mi számunkra a Kárpát-medencében az alapkérdés mindig ugyanaz. Mi lesz velünk? Jó ez, vagy rossz ez nekünk, magyaroknak, közép-európaiaknak, európaiaknak? És ha rossz – amiben a jelek szerint, bármilyen meglepő, de lényegében egyetértünk –, akkor hogyan tudjuk mérsékelni a kárt, hogyan tudunk részleges előnyökre szert tenni, és legfőképpen hogyan törekedjünk alakítani a jövőt ahhoz, hogy megakadályozzuk a hasonló hátrányos eseményeket?

Ami az előrejelzéseket illeti, csak néhány általános tételre tudok szorítkozni. Az európai integrációs folyamat súlypontja keletebbre mozdul, Közép-Európa geopolitikai és gazdasági súlya lényegesen felértékelődik. E folyamat már korábban megindult (német egyesítés, a főváros áthelyezése Berlinbe, Európa újraegyesítése, gyorsabb közép-európai gazdasági növekedés, biztonságpolitikai fejlemények a keleti végeken), de most új lendületet kap. A kulcskérdés – mint már annyiszor – Németország, a »conditio Germaniae«. A britek távozása után Németországnak határozottabban kell Közép-Európa felé fordulnia, annál is inkább, mert a gazdasági kapcsolatok alakulása és az új biztonság- és geopolitikai tényezők is ezt indokolják. Ezt nyilván a német politika is látja, de ez a »pivot« nem lehet hirtelen és gyors, mivel éppen az adott helyzetben különlegesen lényeges a német–francia kettős kapcsolata és együttműködése.

Az igazi kérdés nem a sebesség, hanem az, hogy Berlin miként fordul Közép-Európa felé. Egyenrangú félként tekint-e rá, amelynek teljes jogú helye van az alapvető döntések meghozatalának asztalánál, és amely olyan értékes kulturális-civilizációs örökséget hordoz, ami nélkülözhetetlen az európai identitás, értékrend és az erre építendő integrációs folyamat számára, vagy a kiskorú testvért, a megszokás alakította, nélküle hozott döntések engedelmes végrehajtóját látja benne? Ehhez több kell, mint a főváros Berlinbe helyezése, sőt a legfelsőbb politikai döntéseknél is sokkal több, mindenekelőtt a média által erősen befolyásolt közvéleményben. Megértés, empátia, tolerancia, tisztelet és alaposabb ismeretek. Nekünk pedig világossá kell tennünk, hogy sem földrajzi, sem egyéb szempontból nem vagyunk Európa szélén. Európa közepén vagyunk, megküzdöttünk érte, nem ingyen kaptuk, nem akarjuk és nem is fogjuk ezt feladni. Geopolitikai és gazdasági súlyunk növekedése nemcsak lehetőség, hanem felelősség is. Bízom abban, hogy a lényeget illetően ebben a kérdésben is egyetértünk.

A közép-európai tényező erősebb érvényesülése csak egyik eleme a jövő európai építkezésének. A legnagyobb kihívás az, hogy bár szinte mindenki az Európai Unió reformjáról beszél, e reform igénye egymással ellentétben álló törekvéseket jelöl. Nem új jelenség, de a britek kilépése komoly ösztönzést ad azoknak, akik az integrációs folyamatot szűkebb körben, döntően föderális szerkezetben kívánják folytatni, vagy inkább újrakezdeni. (Sajátos módon ezek a gondolatok azokban a tagállamokban jelennek meg, amelyek népszavazással elutasították az alkotmányozó szerződést, és ahol jelentős politikai erők felvetik a kilépés lehetőségét. Figyelemre méltó, hogy nem „új”, hanem alapító tagországokról van szó.) Mások úgy vélik, a reformra éppen azért van szükség, hogy csökkentsük a közösségi hatásköröket, a már átruházott hatáskörök egy részének visszatelepítésével erősítsük a tagállamok szerepét. Az álláspontok nemcsak a tagállamok között, hanem az egyes országokon belül is ellentétesek egymással. Mindez növeli a bizonytalanságot, a szorongást, az európai integráció szétesésére vonatkozó jóslatoknak az elmúlt napokban történő felerősödését. Külön találkoznak az alapítók, amire válaszul külön találkoznak a 21 nem alapító tagállam képviselői is. Európát mindenki meg akarja menteni, de egymással homlokegyenest ellenkező módon.”