Érezhető már a CSOK-segítség?
Egy gondolat erejéig visszautalnék a múltra, annak érdekében, hogy a CSOK jelentőségét méginkább megérthessük. 2005 és 2016 között – amikor nem volt állami szerepvállalás az otthonteremtés területén – volt az országban a devizahitelezés. Ennek „eredményét” nem kell ma már kommentálni, azt azonban megjegyezhetjük, hogy a CSOK által nyújtott pénzbeli lehetőségek együtt járnak egy, a családalapításhoz és otthonteremtéshez szükséges alapvető emberi és családi igénnyel: a biztonsággal, amit a magyar állam nyújt. Ez az egyik fontos hatás. A másik pedig az, hogy ezzel elérhető lett sok család számára, hogy érdemben tervezze a jövőt. Nagyobb lakást a várt több gyermekhez, jobb munkalehetőségek miatt más településre költözést. Már tavaly sok családon segített a CSOK újbóli bevezetése, idén pedig azt láttam, hogy lázas munkába kezdtek a tervezők. Sok ismerősünk már költözött is.
Több vizsgálat igazolja, hogy javult a szegénységben élő családok helyzete is, de a gyermeküket egyedül nevelők támogatásában van még hiány. Ön mit tapasztal?
Nekem is elváltak a szüleim, édesanyám egyedül nevelt fel, ezért személyesen is megtapasztaltam ezt az élethelyzetet. Emlékszem arra is, hogy nagyon sok segítségünk volt, akár az iskolában, akár a gyülekezetben, akár baráti körben. Nagyon nehéz gyermekeket egyedül nevelő szülőnek lenni, azok a gondok, amelyek eredetileg két ember vállát nyomják, ilyen esetben egy szülőre hárulnak. Egy társadalom sem tudja pótolni a társat, a másik szülőt, de arra is figyelni kell, hogy a különféle adminisztratív szabályozások, és az azokhoz kapcsolódó lehetőségek ne konzerválják, vagy ne idézzék elő ezt a helyzetet. Nem csupán ez az élethelyzet nehéz, de ennek megközelítése – ne feledjük, hogy változó, személyes emberi viszonyokról van szó – és az optimális segítségnyújtás formáinak megtalálása is az. A nehézség azonban nem jelentheti azt, hogy ne törekedjünk a megoldásra. Egyesületi szinten pedig azt látom, hogy az egyszülős családok is jól érzik magukat a NOE-ban, mert a közösség képes védőhálót nyújtani számukra is.
Novák Katalin egy konferencián azt mondta, fontos a kormánynak az a munka, amelyet a családszervezetek végeznek. Önök milyen konkrét segítséget adnak?