V.Gy.: Én úgy érzékelem, az egészségügyben dolgozók között nagyobb arányban vannak keresztény emberek. Az európai orvoslás a keresztény diakóniából, a karitászból, illetve a zsidó jótékonyságból indult, ezekből épült ki a XX. században a szolidáris egészségügyi ellátás. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ezt a munkát jól végezni csak nagyon erős belső motivációval lehet, amihez alapot leginkább az erős hit tud adni. Élet-halál mezsgyéjén, az emberi egzisztencia alapkérdései körül mozgó hivatás ez. Nekem fiatal orvosként és keresztény emberként alapdilemmám volt, hogyan élhető meg a kettő együtt, de végül sok más társammal együtt megtaláltuk a választ a Bethesdában: a gyógyítást közösségben kell végezni, megélve a kereszténységünket és egyúttal egy kiteljesedett diakóniai jellegű szolgálatot nyújtva.
(...)
CSH: Új szemléletű szülészeti osztály megnyitását tervezi a Bethesda. Mit lehet erről tudni?
V.Gy.: Sokszor és sokféleképpen megfogalmazódott már nálunk az az igény mind egyházi, mind társadalmi részről, hogy a szülészeti ellátásban nagy szükség volna egy új szemléletű modellre. Mára jó kapcsolatrendszerünk alakult ki olyan ellátókkal, akik ezt az irányt értik, és szívesen képviselnék is azt a leendő osztályon. Az új szülészet három alappillére a természetes, kevésbé medikalizált, ugyanakkor teljes biztonságot adó szülészeti háttér megteremtése, az élet védelmének a hangsúlyozása, tehát egy abortuszmentes szülészet, valamint a szülészetre rárakódott anyagi disszonanciák kitisztítása, azaz egy világos pénzügyi rendszer megteremtése. A megvalósuláshoz már elkezdtük az egyeztetéseket.
CSH: Tehát az új szülészeten egyáltalán nem fognak abortuszokat végezni?