A történelem most történik

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

A demokratikus illegalitásról − miért ne szabaduljon el Django?

Sokáig azt hittük: a demokráciában minden nyilvános, azaz a demokrácia attól jobb rendszer, mint a többi, hogy transzparens. Ennél nagyobb tévedésünk talán nem is lehetett volna. Mert ha így lenne, ha a folyamatok átláthatóak lennének, akkor például nem kellene most, utólagvonulniuk tízezreknek az angol parlament elé, anti-Brexitet követelve.

Persze érteni vélem, a mai demokráciákban miért működhet csak egy viszonylag korlátozott nyilvánosság. Nem azért, mert – mint a diktatúrákban – valakik ezt korlátozzák. Hanem azért, mert a demokratikus rendszerek működésének alapjai a mai, végletekig globalizálódott világban egyszerűen átláthatatlanok. Amíg a demokráciák nemzetállami keretekben működtek, nagyjából meg lehetett mondani, ki hozza a döntéseket és mi az, hogy politikai tekintély. Ma fogalmunk sincs a döntéshozatal valódi mibenlétéről, a tekintélyt pedig egyszerűen kitessékeltük politikai szótárunkból.

*

A modern társadalmak lakói nem tudnak mit kezdeni a demokrácia nyilvánosságával, hanem egészen egyszerűen kivonulnak a nyilvános terekből és kismillió alternatív teret hoznak létre. Aminek persze mindig van oka. Van, akik azért vonulnak ki, mert elegük van a provincializmusból. Mások azért, mert elegük van az univerzalizmusból. Jean Baudrillard, a kiváló francia politikai filozófus írja, 2000-ben megjelent: Az utolsó utáni pillanat című könyvében: „Még a mi egyetemesre kulturálódott társadalmainkban is látható, hogy semmi sem tűnt el teljesen, amit feláldoztunk az egyetemesség fogalmának − csak illegalitásba vonult”.

Az elmúlt évtizedek vezető jelszava az univerzalizmus volt. s miközben meg voltunk győződve, hogy az univerzalizmus értékei univerzálisak, elképzelni nem tudjuk, mennyien gondolták ennek az ellenkezőjét. Csak most tudunk erre következtetni; most, amikor az univerzalizmus-kivonulók kezdenek visszatérni a politikába. Ami persze rendkívül rossz hír a másik tábornak, mert nyilvánvaló, hogy ezt a visszatérést egyfajta provincializmustól való menekülés, azaz az univerzalisták kivonulása fogja követni.

Aki azonban illegalitásba vonul, az nem szabad, mert politikai teljesítményt tart vissza. Ezzel azt fejezi ki, hogy a neki nem kedves kormányhoz semmi köze. Aztán persze, ha jön a számára kedves kormány (már ha egyáltalán létezik még ilyen), akkor előbújik az illegalitásból és örömét fejezi ki. Ebben a periódusban viszont a másik tábor megy a „föl alá”, s kezd el ugyanúgy viselkedni, mint az előző periódusban ő.

Azt látjuk tehát, hogy a mai demokráciákban az állampolgárok egy nem csekély része képtelen „föld felett” maradni, ha a számára nem kedves irányzat van hatalmon. Ilyenkor a társadalomnak ez a része mindent megtesz, hogy mielőbb megbuktassa a kormányon levőket, vagy ha erre nem is képes, elterjessze róluk, hogy ezek semmiképp nem demokratikusak, nem liberálisok, nem européerek.

*

Ez azonban egy adottság, egy alaphelyzet, s egyáltalán nem panaszkodás. Hiszen a demokrácia nem kőbe vésett rendszer. Nincs olyan demokrácia, amelyet egyszer valaki létrehozott, s annak szabályai ötven év múlva is ugyanúgy működnek. Nem sokra jutunk, ha elszörnyülködünk a demokráciák ilyetén megváltozása láttán. Nem túlságosan jó dolog persze látni, hogy az ellenzékiség hovatovább azonosítódik az illegalitással. Viszont sok következtetés levonására ad alkalmat.

Az egyik ilyen – Baudrillard mondatához kapcsolódó – következtetés az, hogy az egyetemesség jó dolog, de nem érdemes túlfeszíteni. Ahogy semmit sem érdemes, ha csak nem akarunk törést. A túlfeszítésnek ugyanis az a következménye, hogy sokan, nagyon sokan illegalitásba vonulnak akár a világ legjobb eszméjével szemben.

Az „illegálisokat” viszont botorság a „haladás ellenségeinek” tekinteni. ez rossz elemzés. A politika legnagyobb veszélye, ha – mint Django – elszabadul. Ha különösebben nem érdeklik a veszteségek, s nem érdekli az illegalitásba vonulók tömege. Vonuljanak azok illegalitásba az univerzalizmus vagy a provincializmus ellen.

Ma jönnek elő az illegalitásból az univerzalizmus kárvallottjai, akik a maguk számára túl sok pozitívumot nem találtak benne. És nyilvánvaló, hogy kezdenek „alámerülni” azok, akik a provincializmus „torától” rettegnek.

Ez bizony nem egy ismeretlen helyzet. Ezt hívják történelmi léptékű átalakulásnak. Az emberiség jó sok ilyet megért. Nagyjából semmit nem tanult ezekből. Most érdemes figyelni azt ami körülöttünk zajlik, azon a szemüvegen keresztül is, hogy vajon képesek vagyunk-e tanulni.

A demokráciát nem arra találták ki, hogy emberek nagy csoportjai illegalitásba vonuljanak más csoportokkal szemben. Ha ez mégis bekövetkezik, ott valamit elszúrtak. Django, bizony elszabadult.