A te döntésed, hová helyezed a kamerát

„Fekete I. Alfonz: Az ön könyveiben kiemelt figyelmet szentel a nők helyzetének. Feminista szemszögből értelmezi a történelmet? Vagy esetleg azzal szeretné felhívni az olvasói figyelmét, hogy az eredeti történetekben rámutat ezekre a problémákra, majd újragondolja és átírja őket?

Catherynne M. Valente: Feminista vagyok. Nem tudok nem feminista könyveket írni, nagyon érdekel a női lét, és nem csak a modern nőké. Végignézve a történelmen, még mindig tartja magát az az elképzelés, amibe a fantasy nagyon gyakran belecsúszik – függetlenül attól, hogy középkori, 19. századi vagy bármely más korban játszódó történet – hogy a nők nem igazán csináltak semmit. Ez pedig egyszerűen nem igaz, a legkevésbé sem. Elvégre a történelem minden egyes szakaszában voltak rendkívüli nők, Aquitániai Eleonóra nélkül például aligha tudnánk beszélni a középkorról. Ha ő egyedülálló jelenség lett volna, aligha válhatott volna azzá, akivé végül is lett. Ha egy író a középkori háborúról ír, és előtérbe tolja a harctéri esemélyeket, az az ő írói szabadsága, ugyanakkor ezzel azt is jelzi, hogy nem a hadtáposokról fog szólni a történet. Így például kimaradnak azok a mosónők vagy prostituáltak, akik követték a frontvonalat. Ahogyan azok a nők is, akik a hátországban maradtak, mit sem sejtve arról, hogy mi történik a fronton, vagy az alacsony sorból származóak, akik ostrom idején a várban ragadtak. A te döntésed, hová helyezed a kamerát. Lenyűgözőnek tartom, hogy ha kicsit megváltoztatom, akkor mást is megmutathatok, mint ami a hagyományos történelmi tablón szerepel. Így jutottam el odáig, hogy olyan történeteket írok, amelyekben aktív női karakterek vannak, mert hiszem, hogy a nőknek aktív szerepe van az életben is. Remélem, még megérem, mikor ez már nem lesz annyira furcsa, ahogyan mostanság, de akkor is értékesnek tartom, ha ezt egyesek még ferde szemmel nézik.

Fekete I. Alfonz: Ez önnek kultúrmisszió, mint például Neil Gaimannek, hogy a mai olvasóknak új köntösbe bújtassa az ősi történeteket?

Catherynne M. Valente: Igen, ez is motivál engem, és szerintem ezek rendkívül fontos történetek. Amikor iskolákba hívnak, hogy felolvassak, akkor mindig el szoktam mondani, hogy réges-régi mesékről van szó, amiket nagyanyáink újra és újra elmondtak nekünk. És ezek a zsörtölődő nagyanyók évezredeken át minden alkalommal csavartak valamit a sztorin, amikor a gyerekek figyelme elkalandozott. Ezekből lettek a legemberközelibb történeteink az egész irodalmi kincsestárunkban, amelyekben ott van minden figyelemfelkeltő motívum, a mese eszenciája. Majdnem minden gyerek hall a szüleitől tündérmeséket, ezek pedig egy életen át elkísérnek minket Gondolj csak bele, hány alkalommal mondtuk rá valamire, hogy ez egy Hamupipőke-történet vagy abba, hogy hogyan képzelünk el egy esküvőt. Maguk a külsőségek is tündérmesékből származnak. Azt hiszem, ha valami ennyire szerves része a kultúránknak, érdemes időt fordítani a vizsgálatára. Excentrikus nagymamának képzelem magamat, aki igyekszik mesélni és fenntartani a történeteket, éppen csak annyit változtatni rajtuk, hogy továbbra is izgalmasak és élethűek maradjanak.”