Élet a halál után - Perinatális veszteség az apák szemszögéből

„Amikor rákerestem az interneten a perinatális veszteség kifejezésre, nem találtam olyan képet, amely az gyászoló apát ábrázolta volna. Ez a jelenség is tükrözi a napjainkban uralkodó szemléletet, amely szerint elvesztett gyermekét az anya sirathatja, az apa pedig szilárd kősziklaként áll mellette és támogatja, meghallgatja, vigasztalja, segíti őt.

(...)

A későbbiekben lesz szó arról, miben tér el a pár férfi és nő tagjának gyásza, előtte azonban röviden összegzem, milyen típusú veszteségeket értek a perinatális gyász fogalma alatt. Ide tartozik a spontán vagy műtéti abortusz, vetélés a várandósság teljes ideje alatt, a születés körüli, a szülés alatti halál, a halvaszülés és az újszülöttkori halál is. Tágabban ide tartozónak érzem az örökbeadás, a beteg, a fogyatékos gyermek születését, legtágabban pedig még a soha meg nem fogant, de elképzelt, várt, vágyott gyermektől való végleges búcsúzást is. A tanulmány kereteit szigorúan betartva igyekszem mindegyik témára kitérni és néhány mondatot, szót ejteni.

A magzat, baba halála óriási veszteség az ezt átélő párok számára. Meg kell küzdeniük a sokk, a zavartság, a düh, a bűntudat, a szomorúság érzéseivel. Gyászukkal sokszor teljesen egyedül maradnak, hiszen a munkahely,a barátok, a szűkebb és tágabb család is azt sulykolja: »Lépjetek tovább!«, »Hiszen alig élt még.« , »Nem is volt még ember formája.« vagy a segítő szándékú »Ugyan már, fiatalok vagytok, lehet még gyereketek.« a pár könnyen elszigetelődhet, hiszen a barátok nem tudják, hogyan reagáljanak, hogyan segítsenek. Zavarukban addig húzzák-halasztják a látogatást, telefonhívást, amíg annyi idő eltelik, hogy inkább már nem is keresik fel a párt. Ez nem csak vetélés vagy újszülött halál, de fogyatékos, beteg gyermek születése után is sokszor történik így.

Mindezt az anya és az apa másként élheti meg. Az édesanyának általában lehetősége van egy ideig otthon maradni, nem dolgozik, míg az apa igen, sőt, előfordulhat, hogy a munkába temetkezik, menekül, eltereli a gondolatait, feladataiba merülve próbálja lekötni magát. A férfiak sokszor úgy érzik, hogy erősnek kell lenniük, és nem szabad kimutatniuk az érzéseiket. Az, hogy az apák hamar(abb) folytatják az életüket, „mintha mi sem történt volna”, nem azt jelenti, hogy számukra kisebb a veszteség súlya, egyszerűen máshogyan reagálnak. Érdemes ezt tudatosítani a párokban, nehogy az eltérő megküzdési stratégia félreértések forrása legyen, és tovább terhelje az amúgy is nehéz helyzetben lévő kapcsolatot. Ha ezt megértik, elkerülhetőek a sértődések, veszekedések. Bár a gyász nagyon személyes élmény, érdemes a pár tagjainak nyíltan beszélnie egymással, így megérthetik egymást és biztosíthatják, hogy kapcsolatuk továbbra is támogató maradjon.

Nézzünk néhány konkrét kutatási eredményt. Cynthia Bach Hughes és munkatársai 2007-es kutatásában apák és anyák gyászát hasonlították össze az apák elmondása alapján. 51 apát vizsgáltak a veszteség utáni 6 hónap és 2 év közötti időszakban. Az eredmények szerint az apák gyásza intenzív volt, de nem olyan intenzív, mint az anyáké. Személyes gyászuk legerőteljesebb szakasz a veszteséget követően egy hónapig tartott, míg a tágabb családban ez az időszak egy évre volt tehető. A halált elkerülhetetlennek tartották, vagy vegyes érzelmeik voltak a halál elkerülhetőségét illetően. O’Leary és munkatársai kiemelik, hogy mennyire fontos a szociális támogatás szerepe, hogy az apa is meg tudjon nyílni, mert nagyon nehéz számukra saját érzéseiknek kifejezése, nem akarják még ezzel is terhelni a párjukat.”

(...)