Ezt nem akasztják ki a falra: Orbán Viktor aláírásával érkezett levél Brüsszelbe, ami égető kérdéseket változtathat meg

„Az EU-nak fel kell adnia azt az ideológiai dogmatizmust.”

A monoton állandóság nem teremt feszültséget. Márpedig a magyar miniszterelnök ezen állításai kitartóan ismétlődnek.
„Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, mert Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét – közölte Orbán Viktor a visegrádi országok kormányfőinek csütörtöki varsói csúcstalálkozója után. Mi nem élünk át drámai pillanatokat e nyilatkozat kapcsán, mert a monoton állandóság nem teremt feszültséget. Márpedig a magyar miniszterelnök ezen állításai kitartóan ismétlődnek.
A 2014-es választási győzelem utáni beszédében azt mondta, hogy »Európa válságban van, napról napra hanyatlik. Azért hanyatlik, mert túl liberális, túlságosan az egyének jogaira koncentráló rendszer szerint működik.« Egy évvel korábban, a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén ez így hangzott. »Nagy változások előtt állunk: Európa nem maradhat úgy ahogy van, és többet nem lehet olyan, amilyen a válság előtt volt.«

(…)
És hátrálhatnánk az időben, szinte míg a kedvünk tartja. Európa válsága állandó elem.”