Lauren Beukes: Torzók

„Ez az állandó bizonytalanság adja a regény alapját – nem mintha a gyilkosságsorozat ne lenne elég ahhoz, hogy ne tudj esténként hamar elaludni. Beukes egyre sötétebb és sötétebb helyekre vezet el, nem érzel biztos talajt a lábad alatt, itt pillanatok alatt minden elromolhat, életek, barátságok, családok válhatnak zavarba ejtő gyorsasággal torzókká. Közben pedig a körmöd lerágva izgulsz, hogy mikor jönnek rá a megfejtésre a szereplők, mikor jutnak el odáig, hogy előttük is kitisztuljon a valóság. Aztán dühöngsz, amikor nem történik meg, csak még rosszabbá válik a helyzet, aztán már dühöngeni sem tudsz, csak egyensúlyozol a teljes összeomlás határán. Legszívesebben egy pillanat alatt elolvasnád a teljes könyvet, csak hogy legyen már vége, történjen már valami jó a szereplőkkel – hogy aztán a végére ráébredj: te sem tudod, hogy mi a valóság.

Beukes elképesztően profin növeli a feszültséget, bűvészkedik a szálakkal, a befejezéssel pedig olyannyira más irányba viszi el a történetet, mint amire elsőre gondolnánk, hogy muszáj még napok múltával is a Torzókon gondolkodnom. Előző regényénél kicsit panaszkodtam amiatt, hogy a történet bár erőszakos, mégsem fáj eléggé, mégsem érzem azt, hogy a lehető legdurvább, legkeményebb, legkegyetlenebb helyekre jutnánk el, még ha szükség is lenne rá. Most viszont fel sem merült bennem ez a kérdés: Beukes kíméletlenül rombol, torzzá tesz, nem hagy sem nyugodni, sem fellélegezni – talán csak az utolsó oldalakon, de még ott sem teljesen.”